Hirdetés

Szijjártó Péter rendkívüli bejelentést: nyolc magyar a polgárháborús Szudánban rekedt

Garai Kitti portré Garai Kitti

A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be szombaton, hogy 14 magyart és 48 külföldi állampolgárt kimenekítettek a polgárháborúba süllyedt ország partjainál. Tájékoztatott arról is, hogy még nyolc magyar állampolgárról tudnak, akik Szudánban vannak.

A tárcavezető elmondta, hogy a konfliktus kitörésekor sikerült kapcsolatba lépni a részben magyar tulajdonú szervezőcéggel, illetve a hajó legénységével, akik a magyar diplomáciai segítségnek és koordinációnak hála a megfelelő mennyiségű üzemanyag vételezése után Szudán partjai helyett Egyiptom felé vették az irányt. Beszámolója szerint sikerrel ért véget az érintettek evakuálása, ugyanis megérkezett a hajó az egyiptomi Gurdakába, a fedélzeten tizennégy magyar és tizenkét másik nemzet negyvennyolc állampolgárával, a legtöbbjük amerikai és olasz - írja az MTI.

Az érintetteket a kairói magyar nagykövetség diplomatái várták a kikötőben. A magyarokat a nap folyamán Kairóba szállítják át konzuli segítséggel, és várhatóan már vasárnap haza tudnak térni Budapestre.

 "Tehát ez egy magyar vezetésű, többnemzeti evakuációs művelet volt, amelyért több ország helyi diplomatái is már kifejezték a köszönetüket számunkra" - fogalmazott Szijjártó Péter.

A miniszter elmondása szerint nyolc magyar állampolgárról tudnak, akik még Szudánban vannak. "Velük a körülményekhez képest folyamatos kapcsolatban állunk, és arra készülünk, hogy amint a biztonsági körülmények adottak lesznek, őket is evakuáljuk" - ismertette, hozzátéve, hogy egyelőre használhatatlanok a repterek, így az evakuációs kísérleteket egyelőre nem lehet megindítani. 

Tudatta, hogy a kormány kapcsolatban van azokkal az országokkal, akiknek szintén vannak állampolgáraik Szudánban, és szintén terveznek evakuációs műveleteket, és amennyiben valaki meg tud indulni, akkor a többi nemzet tagjai is számíthatnak a segítségre.

A miniszter végül leszögezte, hogy a fejleményeket figyelemmel követik, és mindent megtesznek a magyar veszélyeztetettek biztonságba helyezéséért.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés