Az érdekképviseletek közbenjárására két hónap haladékot adtak a buszoknak.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/autopalya-m1-m7-kozos-szakasz.inbox800x450.jpg)
Ahogy arról korábban a Naphire.hu is beszámolt, januártól emelkedtek az útdíjak, sőt, bővült a díjköteles gyorsforgalmi útszakaszok hossza is.
Most azonban valami változott: az útdíjrendelet tavalyi módosítása alapján az autóbuszok február 1-től kerültek volna ki az időtartam alapú, e-matricás rendszerből, a teherautókhoz hasonlóan használatarányosan fizettek volna az utak használatáért.
Az érdekképviseletek közbenjárására azonban változtatásokat kezdeményeztek, ezért két hónap haladékot adtak a buszoknak.
Április 1-ig új díjstruktúrát dolgoznak ki: az 5 tonna alatti és az 5 tonna feletti járműveket külön kategóriára bontják, és várhatóan kevesebbet kell majd a kisebb személyszállító járművekért fizetni, mint azt eredetileg tervezték. A január 31-én lejáró éves autópálya-matricák helyett természetesen újat kell majd venni erre a két hónapra - írja az Origo.
Az új rendszer szerint már nemcsak a gyorsforgalmi-, hanem a főutak (jellemzően az egy- és két számjegyű főutak) használatáért is fizetniük kell a 9 főnél nagyobb személyszállító járműveknek, mégpedig annál többet, minél nagyobb a kibocsátott szennyezésük.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.