Nem mindenki örül annak, hogy Magyar Péter pártja a fővárosban saját listát állít.
Gy. Németh Erzsébet, a DK alelnöke péntek reggel az ATV Start című műsorának a vendége volt, ahol Magyar Péterről is beszélt. Úgy fogalmazott vele kapcsolatban, hogy a politikus és a pártja az utolsó másodpercben ellenzéki polgármestereket buktat meg azzal, hogy ismeretlen jelölteket állít Budapesten.
Ahogy azt korábban a Nap Híre is megírta, Tisza Párt saját listát állít Budapesten. Emiatt felmerült a kérdés, hogy a DK felvette-e már a kapcsolatot vele. Erre Gy. Németh Erzsébet azt válaszolta, hogy szerinte az a közös lista, amit a főpolgármester, Karácsony Gergely vezet a legerősebb lista a DK, az MSZP és a Párbeszéd-Zöldek összefogásával. Hozzátette, hogy szerinte nemcsak a fővárosi választáson ez a közös lista a legerősebb, hanem az EP-választáson is.
Majd szóba kerültek a héten bemutatott legfrissebb közvéleménykutatások is, amelyek nem egészen ezt jelzik, ugyanis ezek azt mutatják, hogy a Tisza Párt jelenleg a legerősebb ellenzéki párt Magyarországon 24 százalékkal, míg a DK-t mindössze 9 százalékra mérték.
Elhangzott a felvételen az is, hogy csütörtökön Gyurcsány Ferenc arról írt bejegyzést a Facebook-oldalán, hogy Magyar Péter ellenségnek tekinti a brüsszeli központú európai együttműködést. Ehhez képest Magyar Péter szerdán arról posztolt, hogy csatlakozni akar az Európai Ügyészséghez, zéró toleranciát hirdetett a korrupcióval szemben, és haza akarja hozni az ott ragadt uniós forrásokat. Március 15-én pedig az oktatás szabadságának helyreállításáról beszélt, valamint a közmédia függetlenségéről.
Gy. Németh pedig kiemelte, hogy továbbra is azt gondolja, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt nem ellenzékinek gondolja magát, hanem "egyértelműen a Fideszt próbálja segíteni most az önkormányzati választásokon, és azt gondolom, hogy nemcsak Budapesten, hanem máshol is".
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.