Kiderült, hogy egy magyar nyugdíjas feleannyi dolgot sem tud venni a pénzéből, mint egy átlagos Európai Unióban élő nyugdíjas.
208 ezer forintra emelkedett a magyar átlagnyugdíj tavalyra, de euróban számolva az EU 27 tagállama közül ezzel csak a 24. helyen vagyunk. Vásárlóerő-paritáson mérve a magyar nyugdíjak az európai uniós átlag 45 százalékát tették ki, azaz feleannyi dolgot sem tud venni a pénzéből egy magyar nyugdíjas, mint egy átlagos EU-ban élő - írja a Forbes a Telex nyomán.
Felidézték, 2004-ben az átlagnyugdíj 61 ezer forint volt, a 241 százalékos nominális növekedés nagy részét megette az infláció, de ez így is 43 százalékos emelkedésnek számított a nyugdíjak reálértékében. A meglepően nagy emelkedés oka a nyugdíjasok cserélődése volt: a frissen a rendszerbe belépők már magasabb nyugdíjakat hoztak magukkal, az évek során sokan elhaláloztak azok közül, akik még a korábbi, alacsonyabb nyugdíjakban részesedtek. Emellett megjelentek az olyan új formák is, mint a nyugdíjprémium és a tizenharmadik havi nyugdíjak ki- és bevezetése.
A magyar nyugdíjak egyre jobban leszakadnak a cseh nyugdíjaktól, de megelőznek minket a lengyelek és a szlovákok is. Nyugdíj tekintetében Horvátország, Bulgária és Románia állt mögöttünk 2021-ben.
A naphire.hu korábban arról is írt, hogy melyik országban a legjobb nyugdíjasnak lenni ma.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Most érkezett: nem minden nyugdíjas kap 13. havi nyugdíjat A 13. havi nyugdíjra, akárcsak az év eleji nyugdíjemelésre is csak azok jogosultak, akik a megelőző év december 31-ig nyugdíjba vonultak. Tehát, aki január 1-jén vonul nyugdíjba, az nem számíthat sem az emelt összegre, sem pedig a 13. havi nyugdíj kivizetésre.
- Orbán Viktor szerint "egy DK-s pojáca" zavarta meg nemzetközi sajtótájékoztatóját A miniszterelnök nem hagyta szó nélkül a közösségi oldalán sem a Strasbourgban történteket.
- Váratlanul lemondott egy magyar egyetemi vezető, mi van a háttérben? Bejelentette lemondását Bódis József, a Pécsi Tudományegyetemet (PTE) fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke a testület keddi ülésén - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel, jelezve: a kuratórium tudomásul vette a döntést.
- Borzalmas vonatbaleset Budapest határában Elgázolt egy embert a vonat Gödön, a Ságvári köz közelében - közölte a katasztrófavédelem kedd délután az MTI-vel.