Hirdetés

Szörnyű hír jött a magyar nyugdíjakról: a felére csökkenhet az összeg

Nap Híre portré Nap Híre

A nyugdíjszakértők szerint 20 év múlva a mostani nyugdíjak felére számíthatnak az idősek. 

A nyugdíjszakértők szerint húsz év múlva a felére kell csökkenteni a nyugdíjasok járandóságát. Annak ellenére, hogy a jelenlegi rendszer tarthatatlan, mégis kevesen választják az öngondoskodást. 

"A nyugdíjbiztosítással rendelkezők átlagéletkora jellemzően 39 és 45 év között alakul. A 40 év alatti megtakarítók aránya változatos képet mutat, van, ahol a biztosítottak harmadát, máshol csak a negyedét vagy az ötödét teszi ki ez a korosztály, és olyan biztosító is akad, ahol már az új belépők felét" - írja az ExoconomX cikke nyomán a Dívány. A lap Grantis öt biztosító adatait feldolgozó kutatását vette alapul, hogy kiderítsék, mi várható a nyugdíj összegével kapcsolatban. 

A 2014 óta működő hazai nyugdíjbiztosítók adataiból kiderül, hogy a magyar fiatalok 40 éves koruk felett kezdenek csak felkészülni nyugdíjas éveikre. Akadt olyan biztosító, ahol 45 éves kor volt az átlagos belépési kor, a 40 évesnél fiatalabb szerződők száma a legtöbb biztosító esetében 30 százalék körül alakult. 

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) is megerősítette, hogy a legtöbben 40 éves kor felett kezdenek el nyugdíj-kiegészítésről gondolkodni, annak ellenére, hogy minél korábban indítanák el a megtakarítást, annál kevesebbe kerülne havonta a biztos időskori jövedelemhez szükséges összeg elérése. A Grantis szakértői szerint a nyugdíjbiztosításokat és előtakarékosságokat tekintve egyre nagyobb szükség lenne a tudatosságra. Néhány évtized múlva ugyanis lecsökken majd a nyugdíjasok járandósága. Két évtized múlva körülbelül a mostani állami nyugdíj felére számíthatunk.

A MABISZ úgy véli, a fiataloknak érdemes lenne vezetniük a kiadásaikat, kiadáskezelő applikációt használniuk, vagy a számlákat és blokkokat összegyűjtve rendszerezni, mire költenek. Úgy vélik, az étkezések tudatos megtervezésével, a kedvezmények kihasználásával és az előfizetések közötti rendrakással is sokat lehet spórolni. Ezzel 2-3 hónap alatt látni lehet majd, hogy milyen rejtett költségeken spórolhatunk, amit akár nyugdíj-előtakarékosságra is fordíthatunk a felesleges kiadások helyett. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés