Csaknem 13 ezer ember kényszerült elhagyni a hazáját Putyin szörnyű háborúja miatt.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5543-an léptek be Magyarországra vasárnap, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 7324-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI-t.
beléptetettek közül a rendőrség 49 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért - áll a közleményben.
Vonattal 93 ember - köztük 41 gyermek - érkezett Budapestre az ukrajnai háború elől menekülve - közölte az MTI.

Mint azt a naphire.hu is megírta, szombaton a Wagner-vezér bejelentette Bahmut teljes elfoglalását. Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij mindeközben a G7-csúcstalálkozón, Hirosimában tartózkodott. Az ukrán elnök szívszorító nyilatkoztatot tett a városról: "Bahmut ma már csak a szívünkben él." Azonban hivatala később újságíróknak pontosította mindezt azzal, hogy Zelenszkij tagadta, hogy a város Oroszország ellenőrzése alá került volna.
Mint ismert, az elmúlt hónapokban véres és ádáz harcok folytak a város megszerzéséért, amely a háború kitörése előtt 72 ezer ember számára jelentette az otthont, mostanra viszont semmi sem maradt belőle, teljesen megsemmisült.
Bár az ukránok azt állítják, nem került orosz kézre a kelet-ukrajnai város, azonban lapunk arról is beszámolt, hogy már Vlagyimir Putyin elnök is gratulált a Wagner rohamegységeinek, valamint az orosz fegyveres erők összes katonájának, aki biztosította számukra a szükséges támogatást és a szárnyak védelmét, a Bahmut „felszabadítására” irányuló hadművelet lezárásához
Egyébként Zelenszkij a világ hét legfejlettebb ipari országának (G7) hirosimai csúcstalálkozója után azt közölte a Twitter-oldalán, hogy "közelebb kerül a béke" az ukrajnai háborúban. "Japán. G7. Fontos találkozók Ukrajna partnereivel és barátaival. Fokozott biztonság és együttműködés a győzelmünk érdekében. Ma közelebb kerül a béke" - írta.
Kapcsolódó cikkek
- Provokáció a temetőben? Ezt tették a katona sírjával Ismeretlenek magyar feliratú öntapadós matricát ragasztottak az ismeretlen katona síremlékére Szatmárnémetiben, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség provokációnak tekinti a történteket.
- Brutális videó: a földön fekve, magyarul kiabál segítségért egy Koszovóban megsérült katona A felvételen az látszik, hogy a helyi szerbek botokkal ütik és dobálják a békefenntartókat, több sebesült katona pedig a földön fekszik.
- Hátborzongató tragédia: Villámcsapás ölt meg egy SUP-ozó férfit a barátnője szeme láttára Villámcsapás végzett egy SUP-ozó férfival Rodoszon - jelentette hétfő este a helyi sajtó.
- Pánik a kórházban: felcsaptak a lángok, három beteg meghalt A betegek a tűzre riadtak fel álmukból.