A hatóságok hamarosan átvizsgálnak egy víztározót.
Mint ismert, Madeleine McCann brit kislány hároméves korában, 2007 májusában tűnt el egy portugáliai üdülőhelyről és azóta sem bukkantak nyomára. A több mint egy évtizede történt esetet követően 2020-ban a német rendőrök letartóztattak egy férfit, akit meggyanúsítottak a kislány elrablásával. Christian B. egyébként többszörösen büntetett előéletű, és gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaélések is kötődnek a nevéhez - írja a Telex.
A férfi azóta is letartóztatásban van, bár nem tudták rábizonyítani a Madeleine elrablását. Most azonban újabb fordulat jöhet az ügyben, ugyanis a hatóságok nem adják fel, továbbra is a kislány holttestét keresik, hamarosan egy víztározót fognak átkutatni, a vizsgálat kedden kezdődik.
A Silves városához közeli víztározóban a gyanúsított Christian B. már járt korábban, és kb. 50 kilométerre található onnan, ahonnan a Madeleine 16 évvel ezelőtt eltűnt. Már a helyszínen vannak a Scotland Yard nyomozói is, ám csak megfigyelőként vesznek részt a munkálatokban.
Ez lesz az első ilyen jellegű nagyszabású művelet 2014 júniusa óta, amikor is a brit rendőrség engedélyt kapott arra, hogy Praia da Luzban, az eltűnés helyszínén holttestek felderítésére kiképzett kutyák és talajradar segítségével ásatásokat végezzen.
Kapcsolódó cikkek
- Döbbenetes fordulat a körúti robbantás ügyében Mintent megváltoztathat egy most előkerült felvétel?
- Halálosan megfenyegette volt élettársát egy pápai férfi, nem tudta elfogadni a szakítást Kezdeményezték a férfi letartóztatását.
- Megütött egy rendőrt a Fidesz-székháznál, elítélték a tüntetőt A május 19-i diáktüntetés után azok között volt, akik testükkel tolták a rendőrsorfalat, de aztán ráadásul ököllel ütött az egyik egyenruhás fejére.
- (18+) Szörnyűség történt Várhosszúrétnél, holttestet találtak egy turistaösvényen Egy idős férfi az áldozat.