Napok óta újra zakatolnak a nyomdagépek, és a magyar televíziózás történetében is példa nélküli dolog történik majd hétfő este az ATV-n.
“Ma kiderül, hogy ki lesz a Géniuszok géniusza” - mondta Gundel Takács Gábor, amikor arról kérdeztük, mire számíthatunk az esti döntőn. Az ATV műsorvezetője szerint több szempontból is különleges lesz ez az adás. “A 16 legjobb játékos játszott ebben a versenysorozatban, és közülük a legjobb kettő maradt állva. Az egyikük Kovács Attila, aki az eredeti formátumban Géniusz tudott lenni, tehát 10 ellenfelét győzte le. A másik játékos egy fiatal versenyző, Hutnik Manó, tehát ez a generációk csatája is lesz” - mondta a Nap Hírének a műsorvezető. Azt is hozzátette: a műsornak kialakult egy állandó nézői bázisa, akik - akármi is történik - mindig ott ülnek a tévéképernyő előtt.
“Nyilvánvalóan ők ma is ott lesznek. De ajánlom még azoknak is, akik kevésbé rendszeresen nézték a műsort, hiszen ez lesz most a döntő, és ilyen szempontból is különleges”
- fogalmazott.
Gundel Takács Gábor a Géniusznak köszönhetően most gyakran felbukkan a könyvesboltok polcain is, hiszen a nagysikerű műsor apropóján egy könyv is született, a Géniusz kvízkönyv, ami a karácsonyi szezon egyik nagy slágere. A Nap Híre úgy tudja, már harmadszor nyomják újra a kötetet, így ez minden várakozást felülmúl. “A könyv sikere annak is köszönhető, hogy a tévéműsor egy kultuszt teremtett, és olyan sokan szeretik, hogy szívesen hazaviszik a Géniusz-élményt könyv alakban is” - mondta a XXI. Század Kiadó társtulajdonosa, aki 22 éve foglalkozik tévévetélkedőkkel, és saját maga is megírt már legalább tízezer kvízkérdést.
S hogy ki lesz a Géniuszok géniusza? Történik-e trónfosztás az ország egyik legnépszerűbb tévés vetélkedőjében? Eljött-e a generációváltás, ami a kvízműsorakat illeti? Az ma este kiderül az ATV képernyőjén.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.