Szamurájkarddal, késsel és gumilövedékes fegyverrel akarta az adósságot behajtani egy társaság Szegeden egy férfitól. A rendőrök elfogtak két elkövetőt.
Több állampolgári bejelentés is érkezett múlt péntek délután a 112-es segélyhívó számra, mely szerint Szeged belvárosában lövéseket hallották. A cselekmény néhány perc alatt lezajlott, az elkövetők és a sértett is elmenekült.
A helyszínre irányított nagy létszámú rendőri erő azonnal megkezdte az adatgyűjtést és a tanúkutatást. A beszerzett információk alapján megtalálták a sértettet, aki csak annyit volt először hajlandó közölni, hogy sérülései gumilövedékes fegyvertől származnak, egyébként nem akart a rendőrökkel együttműködni. Ennek ellenére sikerült azonosítani a támadóit, akik közül kettőt már elfogtak - írják a police.hu oldalon.

Kiderült, hogy a társaság egy jogosnak tartott vagyoni követelést akart behajtani a sértetten és annak családján. Ennek sajátos formát választottak: kést, szamurájkardot és gumilövedékes fegyvert vettek magukhoz.
A Szegedi Rendőrkapitányság csoportosan és felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A már elfogott férfiakat a nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat. Társaikat szintén azonosították, őket a rendőrök még keresik.
Kapcsolódó cikkek
- Családon belüli erőszak miatt őrizetben a Pick Szeged egykori kézilabdázója A bosznia-hercegovinai Ljubuškiban őrizetbe vették Denis Buntićot, a horvát kézilabda-válogatott és a Pick Szeged korábbi játékosát.
- Lövések Óbudán, nyakon és hasba lőttek két embert Kukásokra támadtak rá fegyverrel Budapesten.
- Zombiapokalipszis San Franciscóban, már a csecsemők is droghoz jutnak A kaliforniai városban augusztusban rekordot döntött a kábítószer-túladagolásos halálesetek száma, az áldozatok között csecsemő is van.
- Állatkert, kaszinó, uszoda is működött a börtönben, ahol a drogkartell adta az őröket Teljesen átvette egy befolyásos venezuelai drogkartell az ország egyik legnagyobb börtönének az irányítását. A létesítmény egy wellness központ és szórakoztatópark szolgáltatásait nyújtotta.