Hirdetés

L. L. Juniorban annyi nincs, hogy a válóperének tárgyalásán a felesége szemébe nézzen

Nap Híre portré Nap Híre

Mint azt korábban a Naphíre is megírta, L. L. Junior elhagyta Magyarországot és hónapokra Dominikára költözött. Most kiderült: zenész még a válóperének tárgyalására sem jön haza, úgy tűnik, nincs benne annyi, hogy a felesége szemébe nézzen. 

A zenész még február elején utazott el három hónapra Dominikára, úgy, hogy mindent maga mögött hagyott: a válófélben lévő feleségét, a friss kapcsolatát Dárdai Blankával, a fellépéseket és a szerepléseket is. Ráadásul a Fekete Vonat nagykoncert után botrányba keveredett, durván összevitatkozott a zenész társaival is, így tényleg nehéz időszak tudhat maga mögött.

Időközben Dárdai Blanka is kiutazott Dominikára L.L. Juniorhoz, azóta pedig folyamatosan beszámolnak a közösségi oldalakon arról, hogy úsznak a boldogságban. Mindeközben a zenésznek egyre közeledik a válóperes tárgyalása, amin úgy tűnik, nem fog megjelenni, ugyanis a szerelme elszólta magát egy nyilvános posztban. Blanka azt írta, ő még hetekig kint marad Juniorral Dominikán, vagyis a válóper idején is a zenésszel lesz - írta az Origo.

Mint korábban megírtuk, L.L. Junior nem akar hétvégi apuka lenni, így küzd a kislánya felügyeleti jogáért, emellett pedig a vagyonáért is. Ám az kérdéses, hogy a bíró miként fogja értékelni, hogy a zenész haza sem jött a tárgyalásra, helyette inkább a fiatal barátnőjével romantikázik Dominikán. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés