Oda lett egy álom? Szoboszlaiék mentették, ami menthető, de így is lecsúsztak a tabella éléről
A Szoboszlai Dominikkel felálló Liverpool 2-2-es döntetlent játszott a Manchester United otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi rangadóján.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/szoboszlai-dominik-liverpool-manchester-united.inbox800x450.jpg)
Az első félidőben nyomasztó fölényben futballozott a Liverpool és Luis Diaz góljával szerzett vezetést, a magyar válogatott csapatkapitányának volt egy hatalmas helyzete, de rosszul találta el a labdát. Az MU-nak kapura lövési kísérlete sem volt az első játékrészben, a statisztikákkal foglalkozó Opta szerint az Old Traffordon bajnokin erre 2015 óta nem volt példa.
A fordulást követően gyakorlatilag a semmiből egyenlített a hazai csapat, Jarell Quansah óriásit hibázott, a kezdőkörnél érthetetlen módon az ellenfélhez passzolt, Bruno Fernandes pedig szinte a félpályáról a kapuba lőtt, megszerezve ezzel karrierje 50. találatát a Premier League-ben - írja az MTI.
Az MU ezzel visszajött a meccsbe és a 68. percben fordított - Szoboszlait ekkor már lecserélte Jürgen Klopp -, a 18 esztendős Kobbie Mainoo gyönyörűen tekert a bal felsőbe.
A Liverpool a 84. percben egyenlített, Mohamed Szalah büntetőből talált be, az eredmény pedig már nem változott. A Vörösök ezzel a pontvesztéssel nem tudtak visszaállni az élre a tabellán, amelyet így - jobb gólarányával - az Arsenal vezet.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló hír érkezett a magyar olimpiai bajnokról, szívinfarktust kapott és többször is újra kellett éleszteni Az 50 éves Ónodi Henriettát március óta ápolják kórházban.
- Kérdésessé vált Kovács Zsófia olimpiai szereplése: megsérült a műtött térde Megsérült a közelmúltban visszatért tornász, Kovács Zsófia műtött térde, ezért kérdésessé vált a szereplése a párizsi olimpián.
- Kiakadtak Párizsban a sportolók, tojáshiánnyal kell szembenézniük az olimpiai faluban Több sportoló is arra panaszkodik, hogy a párizsi olimpiai faluban hiány van egy bizonyos élelmiszerből.
- Még meg sem nyitották hivatalosan a párizsi olimpiát, máris megdőlt egy világcsúcs Megszületett a párizsi olimpia első világcsúcsa, amelyet a dél-koreai Lim Szihjon ért el a női íjászok csütörtöki rangsoroló versenyében.