A Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool 2-1-re győzött a Wolverhampton Wanderers vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának szombat esti mérkőzésén, sikerével pedig átvette a vezetést a tabellán.
A magyar válogatott csapatkapitánya megszokott módon a kezdőcsapatban kapott helyet, sőt, majdnem ő szerezte a Vörösök vezető találatát, azonban a bal oldalról érkező beadás után három méterről a rövid oldalról visszavetődő hazai kapusba lőtt az első félidő hajrájában. Nem sokkal később a francia válogatott Ibrahima Konaté fejesével így is előnnyel vonulhatott az öltözőbe a Liverpool - írja az MTI.
A térfélcserét követően a hazaiak ugyan egyenlítettek - a Liverpool hatodik bajnoki meccsén mindössze a második gólját kapta -, de öt perccel később Mohamed Szalah büntetőből visszaállította a különbséget. Szoboszlait a 73. percben cserélte le Arne Slot vezetőedző.
Sikerével a Liverpool kihasználta, hogy a címvédő Manchester City sorozatban másodszor játszott döntetlent a Premier League-ben, így egy pont előnnyel a tabella élére állt. A Farkasok viszont nyeretlenül sereghajtók.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Iszonyatosan kiakadtak a szurkolók Mbappéra, már nem is tartják valódi csapatkapitánynak Kritizálják Kylian Mbappét, a francia labdarúgó-válogatott csapatkapitányát, aki kihagyja az együttes soron következő két Nemzetek Ligája-mérkőzését Izrael és Belgium ellen, miközben a Real Madridnál bevethető volt.
- Szörnyű tragédia érte a sportvilágot: tragikusan fiatalon elhunyt a junior világbajnok Máj és más belső szervek károsodása következtében 26 évesen elhunyt a kenyai Kipyegon Bett, a 800 méteres síkfutás világbajnoki bronzérmese, junior világbajnoka.
- Kubatov Gábor meg akarta alázni a Paks edzőjét, azóta a Fradi háromszor veszített ellene Kubatov Gábor beszólása óta harmadszor verte meg a Paks a Fradit.
- A poklok poklát járta meg az Arsenal focistája, teljesen tönkrement az élete Londonban Nicolas Pépé megrázó interjút adott a L'Équipe-nek, melyben elárulta, hogy teljesen tönkrement az élete, amíg az Arsenalban futballozott.