Meglepően szerény, mindössze öt fős demonstrációt tartott a CÖF Budapesten.
A Békemeneteken százezres tömegeket megmozgató Civil Összefogás Fórum (CÖF) most öt aktivistával vonult a budapesti Eötvös József Gimnázium elé, hogy a pedagógusbérek emelését követeljék a kormánytól Brüsszeltől.
![A CÖF flashmob üzenete a kormánynak, Brüsszelnek és az ellenzéknek is szólt](https://storage.googleapis.com/naphire/cof-flashmob.inbox800x450.jpg)
A demonstráció üzenete az egyik molinón így szólt:
„Brüsszelnek látnia kell, hogy a tanároknak is szüksége van az uniós forrásokra!”
Tordai Máté, a CÖF tanácsadója a Hír TV-nek elmondta, a pedagógusok bérrendezéséhez és az oktatási rendszer modernizációjához elengedhetetlenek az uniós források.
A kormánypárti szervezet közleménye szerint „A CÖF a pedagógusokkal van, nem a tüntetőkkel!”
Mint írták, a szervezet "teljes mértékben támogatja a pedagógusok és az oktató-nevelő munkát segítő dolgozók bérrendezéssel és munkakörülményekkel kapcsolatos követeléseit. Ugyanakkor a jelenlegi háborús, inflációs helyzetben fontosnak tartjuk a kormány felelősségét a költségvetés kezeléséért, mert figyelemmel tartozik a társadalom minden szegmensének igényére."
Eközben az Eötvös József Gimnáziumban 37 tanár csatlakozott a Karinthy Frigyes Gimnázium és a Brassó Utcai Általános Iskola 60 tanára által kezdeményezett egyhetes munkabeszüntetéshez.
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.