Hirdetés

L. L. Junior ezúttal nem volt válása miatt hisztizik vagy száguldozik, hanem Orbán Viktornak ír levelet

Nap Híre portré Nap Híre

Az énekes terjedelmes nyílt levelet írt a miniszterelnöknek, amit a Facebook-oldalán is megosztott.

L.L. Junior a levél szerint "aggódó roma hazafiként" címzett levelet Orbán Viktornak. Ebben a romák helyzetéről írt, illetve segítséget kért annak érdekében, hogy "a magyarországi romák és a többségi társadalom viszonyát ne tehessék tönkre a jövőben olyanok, akik számára ez a kérdés sokszor valóban nem több, mint politikai haszonlesés".

Talán meglepi Önt, de hazafiként tekintek magamra, akinek zsidó és cigány ősei többszáz éve tesznek hozzá erejükhöz és lehetőségeikhez mérten a sors által nekik szabott életeik során a helyi közösségekhez és a mindekori magyar társadalomhoz, annak gazdaságához és kultúrájához. Annak érdekében, hogy a gyermekeink, az unokáink és a leszármazottaink hosszú sora is így tehessen majd a jövőben, ahhoz a jelenkorban kell felvállalnunk egy-egy fontos küzdelmet, segítve megőrizni a békét, a biztonságot, a társadalmi együttműködést és szolidaritást

- fogalmazott a zenész, majd hozzátette, biztos benne, hogy Orbán Viktor is tudja, hogy a magyarországi és a magyar ajkú romák szerves részei a mindenkori magyar nemzetnek a jelenlegi határokon belül, illetve a Kárpát-medence egészében.

Ugyanígy nem vonhatja senki kétségbe azt, hogy a romák többsége sokszor indokolatlan általánosításokat kénytelen elszenvedni, amelyekből hátrányos megkülönböztetés és diszkrimináció is ered, valamint egyfajta idegenkedő hozzáállás a többségi társadalom meghatározó részében. Ennek lebontása, eltüntetése kimondottan nehéz feladat, hiszen nemcsak arra kell törekednünk, hogy ne hagyjuk beigazolódni a velünk kapcsolatos sztereotípiákat, hanem meg kell küzdenünk azzal is, hogy bizonyos politikai szereplők és vállalhatatlan ideológiákat vallók folyamatosan arra törekednek, hogy a magyar társadalom több mint 10%-át kitevő romákat kollektíven hibáztassák

- hangsúlyozta L.L. Junior, majd arra kérte, hogy két témakörben szülessenek mihamarabb döntések. Az egyik, hogy szigorítsák a jogszabályokat annak érdekében, hogy az élet kioltására alkalmas vágó-szúró eszközök ne kerülhessenek közterületekre, illetve a legszigorúbb szabályozás kísérje ezek bárhol is történő megjelenését. A másik kérése pedig az, hogy kerüljenek ki a "cigánybűnözés" és a "cigánybűnöző" kifejezések a politikai közbeszédből.

Az elkövetkezendő évtizedek során Önnek továbbra is sokakért kell felelősséget vállalnia. Akár aktív kormányfőként, akár visszavonult politikus nagy- és dédszülőként teszi majd, Önnek is látnia, értenie kell, hogy a jelenlegi társadalmi folyamatok sem az egyén, sem a család, sem a nemzet egészét tekintve nem tartanak jó irányba, és mindent el kell követni annak érdekében, hogy ezen változtatni lehessen. Ebben mindannyiunknak feladata és felelőssége van. Ön egy kormányt és egy országot vezet, én egyes állandó és új korosztályokra tudok hatással lenni a zeném, a művészetem, a vállalt közösségi feladataim által

- olvasható a zenész írásában, amit azzal zárt, hogy bízik abban, hogy a bentiekben foglaltakkal egyetért Orbán Viktor is és segíteni tudnak egymásnak, hogy "ne feszüljenek még jobban a jelenlegi viszonyok a romák és a nem romák között", mert "mindnyájan békére és harmóniára vágyunk".

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés