Hirdetés

Kucsera Gábor úgy érzi magát, mint akit kicseréltek: pontot tett házassága végére

Nap Híre portré Nap Híre

Úgy érzi, a gyerekeinek is jobb apja lett.

Még februárban robbant a hír, hogy 10 év után elválik Tápai Szabina és Kucsera Gábor. Ismerősök szerint Kucsera Gábor már szinte a kezdetektől ki-kikacsintgatott a kapcsolatból.

A kajakozó nem sokkal később arról beszélt, hogy "megtépázta ez az időszak", szerette volna elkerülni ezt a helyzetet, ami köztük és a médiában kialakult. Nemrég azonban kiderült, hogy azért még van valami, ami összeköti őket

Most az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát! című műsort sikerült megnyernie a Kucsera Gábor - Tóth Dávid párosnak. Kucsera kellő fizikai és lelki távolságot nyerve, pontot tudott tenni élete érzelmileg talán legnehezebb időszakának végére, hiszen nem sokkal a felvételek kezdete előtt derült ki, hogy vége a volt kajakos és felesége, Tápai Szabina házasságának - írja a Blikk

"Teljesen új Kucsi jött vissza Mexikóból és Guatemalából. Tudatosabb lettem, felelősségteljesebb, viszont a bohóság és a jókedv, az öröm, ami régen is jellemzett, visszajött. Korábban sokszor voltam a saját magam ellensége, a dolgaim miattam nem mentek, miközben másban kerestem a hibát. Ebben is nagy fejlődésen mentem keresztül. Pont azért vállaltam ezt a műsort, hogy kiszakadjak abból a közegből" 

– vallotta be a sportoló, aki – amióta hazatért a tengerentúlról – teljesen máshogyan kezeli a mindennapjait, sőt, a gyerekeinek is jobb apja lett.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés