Úgy tűnik, van még valami, ami összeköti őket.
Néhány hónappal ezelőtt robbant a hír, kiderült, hogy Tápai Szabina és Kucsera Gábor házasságának befellegzett. Azóta lehetett hallani pletykákat, miszerint az egykori világbajnok kajakos ki-kikacsintgatott kapcsolatából, aztán arról írtunk, hogy Kucsera Gábor nincs jól, mióta a nyilvánosság számára is kiderült, elválik feleségétől, Tápai Szabinától.
Most úgy tűnik, a kajakos sportkarrierje vége után sem tétlenkedett, immár három sikeres vállalkozást visz. A legújabbat a hét végén nyitotta meg, a kalandparkba pedig gyermekei, sőt exfelesége, Tápai Szabina is ellátogatott már. A kézilabdázó 24 órán át elérhető Instagram-sztorijában hívta fel követői figyelmét volt férje új bizniszére - írja a Blikk.
"Jöhettek családdal, és nagyon jó kis túraútvonalak is vannak itt. Kucsera Gábor vár titeket!" - mondta a videóban. Ebből akár arra is lehet következtetni, hogy az egykori sztárpárnak sikerült rendeznie viszonyát.
Kapcsolódó cikkek
- Feladta a küzdelmet, elhunyt a népszerű műsorvezető Mindössze 45 éves volt.
- Először látogat királyként Romániába III. Károly Idén lesz 25. éve, hogy III. Károly első alkalommal érkezett Romániába 1998-ban.
- Le sem tagadhatná: így néz ki most Majka nagyobbik fia, Marián A rapper és családja Las Vegasban nyaral, amerikai útjukról rendszeresen posztolnak képeket közösségi oldalaikon, amelyeken két gyermekük is szerepel.
- Elképesztő, amit Rubint Réka csinál - videó Az edző mindig is komolyan vette a testmozgást, most újra ezt bizonyította be egy TikTok-videóban.