Izgalmaktól nem mentes húsvéti ünnepeken van túl az ATV műsorvezetőjének családja. Sokak számára tanulságos lehet a történetük.
“Az apraja nagy örömére a nyuszi idetalált. Mindenkinek mosolygós, pihenős, boldog húsvétot kívánok!” - írta ki az Instagramra posztolt képéhez vasárnap az ATV műsorvezetője, a Naphire.hu megkeresésére azonban elárulta: akadt azért izgalom bőven, ami a hétvégét és a baráti összejövetelt illeti. “Próbáltam megóvni Mátét a sok édességtől, de nem teljesen sikerült” - kezdte mosolyogva a Nap Hírének Krug Emília, aki azt is elárulta: az édesanyja kertjében volt a tojáskeresés. “Úgy voltam vele, hogy a kisfiam a barátoktól, rokonoktól úgyis kap annyi édességet, hogy én itt, a kertben inkább játékokat rejtettem el. Persze, nem élet az élet a 21. században bobcat nélkül, úgyhogy azt azért megkapta” - folytatta, majd azt is elmondta: kisfiának új hobbija is van.
“Nagyon szereti a leveseket. És van egy gyerek szakácskönyve, aminek az a lényege, hogy kis színes mérőkanalakkal fotók alapján ő tudja kimérni, hogy a különféle hozzávalókból mennyi kell az adott sütihez. Most megkapta a következő részét, így megbeszéltük, hogy paradicsomlevest fog főzni, mert az a kedvence” - folytatta a büszke anyuka, akinek nem teltek izgalmak nélkül az ünnepek, egy nap ugyanis vendégek érkeztek hozzájuk. Az este egy pontján pedig mindenki infarktus közeli állapotba került.
“Két szobánkban is van galéria, a gyerekében is, de tudja, hogy veszélyes és nem mászik fel a korlátra” - emlékezett a műsorvezető. És jött a sokk: “Mi, szülők egyszer csak annyit hallottunk kint a konyhában: “Ugorj, várlak!”. A rokonságból az egyik gyerek anyukája berontott a szobába: a lánya már a galéria külső peremén állt, az enyém pedig lent a párnákkal, szőnyegekkel telepakolt ágyon, kitárt karokkal várta őt, hogy “Ugorj, elkaplak!”. Mindenki kihordott egy infarktust, de szerencsére megúsztuk, a kislányt sikerült lebeszélni a repülésről” - magyarázta Emília, aki szerint a húsvéti édességdömping is pörgethette a gyerekeket.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.