A szakértő szerint valószínű, hogy nálunk is el fog terjedni, és valószínűleg gyorsabban, mint más omikronvariánsok.
Ahogy arról korábban a Naphire.hu is beszámolt, egy Eris nevű új covid-variáns terjedt el az elmúlt hetekben. A variáns jelenleg minden hetedik esetért felelős az Egyesült Királyságban. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ legutóbbi adatai szerint Magyarországon tovább emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja.
Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének igazgatója az InfoRádióban azt mondta, egész Európában, így Magyarországon is elterjedhet az új vírusvariáns.
Szerinte az Eris azért csak mostanában került be a hírekbe, mert a koronavírus az elmúlt időszakban kezdett el igazán erős dinamikával terjedni és a kórházba kerülések száma is nemrégen emelkedett meg drasztikusan, egy hónap alatt 12 százalékkal.
Az MTA doktora hozzátette: nem biztos, hogy az Erisnek tulajdonítható ez a tendencia. Nem kizárt, hogy az időjárási körülmények játszottak jelentős szerepet, ugyanis a mostani nyáron nagyon sok csapadék hullott, ami miatt az emberek sokszor zárt helyiségekbe kényszerülnek. Ugyancsak kedvez a vírus terjedésének a nedves és párás levegő, valamint az is, hogy az UV-sugárzás is sokkal kisebb.
A jelenlegi tünetek nem súlyosabbak a korábbiaknál, viszont az Eris valószínűleg gyorsabban terjed, mint az egyébként is gyors más omikronvariánsok.
Kapcsolódó cikkek
- Előrehozott karácsonyi ajándék a magyaroknak: péntektől örülhetünk Egyes autósok jobban teszik, ha várnak péntekig, a pénztárcájuk meg fogja köszönni.
- Gyászol az ország, meghalt a Jászai Mari-díjas színművész Ötvenhat éves korában, hosszú betegség után kedden elhunyt Bajomi Nagy György Jászai Mari-díjas színművész, az Örkény István Színház társulatának tagja - közölte Facebook-oldalán a színház.
- Nagyon csúnya, ami közelít: ez a havazásnál is durvább lesz, másodfokú figyelmeztetés van érvényben A meteorológusok négy vármegyében is ónos esőre figyelmeztetnek.
- Heteken belül érkezik a változás a táppénznél és az utazási költségtérítésnél Megjelent egy kormányrendelet tervezete, az új szabályok már januártól érvényesek lehetnek.