A Szombathelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást folytatott egy 41 éves Vas megyei férfi és fiatalkorú társa ellen helyre nem állítható károsítást eredményező környezetkárosítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A hatóságokhoz még idén januárban érkezett jelzés arról, hogy Sorkikápolna községben, a Sorok pataknál környezetszennyezés történt. Ismeretlen személyek olajos hordókat és kannákat dobtak a patak medrébe, amelyekből az olaj a talajba és a vízbe került.
![Fotó: police.hu](https://storage.googleapis.com/naphire/olaj-police-hu2.inbox800x450.jpg)
A Vízügyi Igazgatóság munkatársai a helyszínen megállapították a környezetkárosítás tényét, majd a rendőrséghez fordultak. A helyszíni szemle adatai alapján 2 darab 200 literes olajos hordó, 2 darab 5 literes kanna és 5 darab 20 literes olajos kanna volt a patak medrében, illetve a meder környékén - olvasható a rendőrség honlapján.
A szombathelyi nyomozók figyelme az adatgyűjtések és kihallgatások során egy nemeskoltai férfira terelődött. Megállapították, hogy a 41 éves férfi alkalmi ismerősével közösen 2021 decemberében azzal a szándékkal, hogy megszabaduljanak a feleslegessé vált fáradt olajtól, gépkocsival a környező erdőbe ment, majd a Sorok patak medrénél megszabadult a feleslegessé vált szállítmánytól.
![Fotó: police.hu](https://storage.googleapis.com/naphire/olaj-police-hu3.inbox800x450.jpg)
A kannákat és hordókat a patak medrébe dobálták, amelyekből az olaj kiömlött, ezzel helyrehozhatatlan mértékben károsítva a földet és a hozzá tartozó élővilágot. A vízügyi szakemberek gyors és hatékony környezet tisztítása ellenére a patak vízét olyan mértékben károsították, hogy az még a szakszerű beavatkozással sem volt helyreállítható.
Az üggyel kapcsolatban a nyomozók további 1 személyt helyre nem állítható károsítást eredményező környezetkárosítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A Szombathelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat vádemelési javaslattal a Szombathelyi Járási Ügyészségnek megküldte.
![Fotó: police.hu](https://storage.googleapis.com/naphire/olaj-police-hu.inbox800x450.jpg)
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.