Hirdetés

Duplázik a kormány: mindjárt kezdődik a kormányinfó, rendkívüli bejelentés jön

Garai Kitti portré Garai Kitti

Hétfő után csütörtökön is kormányinfót tart Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra, a tájékoztató 10:30-kor kezdődik.

Mint ismert, a héten már tartott kormányinfót a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a kormányszóvivő, azonban akkor Gulyás bejelentette, hogy szerdán ismét kormányülés lesz, ahol az élelmiszerárstop további sorsáról is döntenek. Várhatóan a mai kormányinfón erről lesz bejelentés. 

A hétfői kormányinfón egyébként bejelentették, hogy augusztus 1-től december 31-ig ismét lehet hidegélelmiszert is vásárolni a pihenőkártyával, ugyanis a kormány szeretné felélénkíteni a jelentősen csökkeni élelmiszer-kiskereskedelmi forgalmat.  A napi.hu cikke szerint ez a határidő egybeesne a hosszabb távra szóló ársapkás tervezettel.

Szerdán egyébként az Index saját forrásaira hivatkozva azt írta, hogy a kormány ismét meghosszabbítja az élelmiszerárstopot. A lap szerint egyelőre az volt kérdéses, hogy meddig hosszabbítsák meg az intézkedést, ugyanis vannak, akik szerint elég lenne plusz egy-két hónapot hosszabbítani, de állítólag az asztalon van az is, hogy egészen év végéig, az ünnepi időszakok kiterjesztik az intézkedést.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés