Hollandiában a miniszterelnök biztonsági okokra hivatkozva kitiltotta a mobiltelefonokat és a mikrofonnal ellátott egyéb elektronikai eszközöket a kabinetülésekről.
A kormányfő, a korábban a holland titkosszolgálatot vezető Dick Schoof "magától értetődőnek" nevezte a rendelkezést a Dutchnews című holland hírportál pénteki ismertetése szerint, értésre adva, hogy a döntést az esetleges kémtevékenység elkerülése érdekében hozták meg - adta hírül az ATV.
Judith Uitermark belügyminiszter óvatossággal magyarázta a rendelkezést, hozzátéve: nincs bizonyíték arra nézve, hogy külföldi titkosszolgálatok hallgatnák le a tárcavezetőket.
A rendelkezés értelmében a telefonokat, a laptopokat és az okosórákat az erre a célra az üléstermen kívül elhelyezett, zárható dobozba kell tenni, a kabinetüléseken pedig csupán papírra lehet jegyzeteket készíteni. Mindazonáltal szüneteket is be fognak iktatni, amelyek során a résztvevők használhatják telefonjukat.
Az országban tavaly - szintén biztonsági okokra hivatkozva - már megtiltották a köztisztviselőknek, hogy céges telefonjukra feltelepítsenek bizonyos applikációkat, köztük a kínai TikTok videomegosztót és a WeChat üzenetküldő alkalmazást.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Halálos tragédia az áruházban: targonca nyomott agyon egy dolgozó férfit A munkás a helyszínen életét vesztette.
- Putyin kiadta a végzetes parancsot, brutális támadást indítottak Ukrajna ellen Az orosz hadsereg szerdán ismét támadást intézett a dnyipropetrovszki régióban lévő Nyikopol és a közelében fekvő Marhanec városok ellen, öten sebesültek meg, köztük egy kilenc éves fiú - közölte Szerhij Liszak, a megye kormányzója a Telegramon.
- Sokkoló hír terjed Kamala Harrisről: tényleg részt vett egy cserbenhagyásos gázolásban? Egy a közösségi médiában terjedő hír szerint Kamala Harris egy cserbenhagyásos gázolás résztvevője volt még 2011-ben San Franciscoban. A Microsoft kutatói szerint azonban a hír az utolsó betűig hazugság, mindössze az orosz dezinformációs kampány része.
- Gyilkos csipogók Libanonban: tovább emelkedett a robbanás halálos áldozatainak száma Tizenkettőre nőtt szerdára Libanonban a személyhívók tömeges felrobbanása okozta halálesetek száma, a sérülteké pedig 2750 és 2800 közé tehető - közölte Firasz Abjád libanoni egészségügyi miniszter.