Hirdetés

Itt a bejelentés: eddig marad az árstop a boltokban

Garai Kitti portré Garai Kitti

Nagy István agrárminiszter közleményben tudatta kedd este: az elhúzódó ukrajnai háború és az elhibázott brüsszeli intézkedések következtében kialakult szankciós infláció miatt a kormány meghosszabbította 2023 április végéig az élelmiszerárstopot.

A tárcavezető szerint az elhibázott brüsszeli szankciók miatt egész Európában történelmi magasságba emelkedtek az energiaárak és ezáltal az élelmiszerárak is, az olajszankciók pedig tovább súlyosbították a helyzetet. "A kormány továbbra is elkötelezett a családok támogatása mellett, ezért fenntartja az élelmiszerárstopot" - hangsúlyozták.

Az ársapkák működnek

Hivatkozás másolása

Nagy István úgy véli, az ársapkák működnek, ugyanis a vásárlók azokból a termékekből vesznek többet, amelyekhez olcsóbban jutnak hozzá. A közleményben kifejtették: a legnagyobb, 81 százalékos növekedés a 2,8 százalékos UHT tej esetében figyelhető meg, azonban a többi ársapkás termék esetében is 25 százaléknál nagyobb a fogyasztás bővülése.

Ellenőrzik a boltokat

Hivatkozás másolása

Nagy István kifejtette, az ársapka mellett biztosítani kell, hogy a rögzített árú termékek rendelkezésre álljanak. Ennek érdekében határozták meg, hogy a kereskedők az érintett termékekből a 2021. évi átlagos napi mennyiséget árusítani kötelesek. Ennek a kötelezettségnek a betartását az árstopra vonatkozó egyéb előírásokkal együtt az általános fogyasztóvédelmi hatóság, azaz a megyei és fővárosi kormányhivatalok a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal bevonásával ellenőrzik. A szabályok megszegése pénzbírsággal vagy az üzlet bezárával büntethető - adta hírül az ATV.

"Az agrártárca a kialakult piaci helyzetet a továbbiakban is nyomon követi, az érdekképviseletekkel való kapcsolatot fenntartják, valamint az árstopokra vonatkozó jövőbeli döntéseket is teljes körültekintéssel, a piaci helyzet alakulásának és a lakosság igényeinek figyelembevételével fogják meghozni" - idézték a közleményben Nagy Istvánt.

Mint azt a Naphíre is megírta, december 6-án a kormány eltörölte a benzinárstopot. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón akkor azt mondta: a brüsszeli szankciók okozták azt, hogy a 480 forintos üzemanyagot nem tudják tovább biztosítani. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés