Hiába kérte az őket lefényképező fotósokat, várjanak még egy picit, ma reggelre a címlapokon virított új kedvesével Köböl Anita. Az ATV Start és Híradó műsorvezetője a Naphire.hu-nak nyilatkozott először az új kapcsolatáról.
Hónapokkal ezelőtt egy rendezvényen ismerték meg egymást, és mindketten azt érezték, ennek kell, hogy folytatása legyen. Az ATV népszerű arca azóta is igyekezett megóvni a kapcsolatát a nyilvánosság elől, hiszen - mint minden szerelemben - az első hónapok talán a legmeghatározóbbak és legemlékezetesebbek egy férfi és egy nő közt. Köböl Anita terveit egy filmbemutató írta át, ahová a szerelme is elkísérte, a bulvársajtó pedig olyan képeket közölt mára virradóra róluk, hogy nem bujkálhatnak tovább. A Naphire.hu megkeresésére a műsorvezető most először nyilatkozott szerelméről és a napról, ami alaposan a feje tetejére állította az életét.
“Én nem akartam titkolózni, csak szerettem volna még egy kicsit várni, hogy megtartsam magunknak, és hogy a megismerkedésünk kezdeti szakasza az abszolút ki tudjon bontakozni. De ha már így alakult, akkor nagyon szívesen megosztom: a hír igaz. És köszönöm az eddigi gratulációkat is” - kezdte Köböl Anita a Naphire.hu-nak, majd a megismerkedésükről is lerántotta a leplet. “Három évig voltam teljesen egyedül és foglalkoztam csak azzal, hogy a gyerekem és a munka felé fordítsam minden energiámat. “Egy rendezvényen ismerkedtünk meg és bár korábban velem még soha nem fordult elő, ezúttal mindketten már az első pillanatban azt éreztük, hogy ennek kell, hogy legyen folytatása” - így a műsorvezető.
Anitáék mindössze pár hónapja élvezik az együtt töltött időt, az ismerkedés minden jóságával együtt. Sőt - mint ahogyan az a vallomásából kiderül - máris heves érzelmeket táplálnak egymás iránt. “Tényleg nagy dolog, hogy mind a ketten szerelmesek vagyunk a másikba - én nagyon rég éreztem ilyet” - fogalmazott a Naphire.hu-nak egyértelműen. Azt is megtudtuk, a gyermekét eddig egyedül nevelő sztárnak tényleg alapjaiban változott meg az élete, hiszen szerelme is apuka már. “Két gyerkőce van, nekem egy, úgyhogy ilyenkor még azért az is kihívás két felnőtt ember között, hogy nekünk is meg kell ismernünk egymást és a másikat, a gyerekeknek is, és tényleg úgy kell egy nagy kerek egészként együttműködnünk, hogy mindenki hozza már a magáét és ebből kialakítani egy tök jó kis buborékot magunk köré” - folytatta Anita és hozzátette: ebben is nagyon jól állnak.
“Az ember tényleg csak boldog lehet, amikor találkozik valaki olyannal, aki hasonlóan gondolkodik, hasonló értékeket képvisel - egymásra is tudunk figyelni és a gyerekekre is, és a másik gyermekére is ugyanolyan szeretettel és odaadással…” - zárta vallomását a boldogságtól majd kicsattanó műsorvezető.
Kapcsolódó cikkek
- Hoppá! Gáspár Virág elárulta, mikor jön a baba Nemrég ért haza franciaországi tanulmányi útjáról, és szerelmes - nem csoda tehát, ha sokakat érdekel, tervezi-e a családalapítást.
- Dúl a szerelem: Csuti ezt üzente párjának Szabó András az elmúlt év végén jött össze Biankával, és úgy tűnik, a harmónia azóta is töretlen kettejük között.
- Fordulat az állatkínzással vádolt Dolly ügyében: kizárták az egyesületből Az énekesnő korábban azt állította, hogy a gyöngyösi háznál borzasztó körülmények között élő kutyákhoz semmi köze nem volt, ám most kiderült, hogy a több sztárt is tagjai között tudó állatvédő egyesület már tavaly kizárta őt.
- Csodálatos hírt közölt Gálvölgyi János felesége A színművész már otthon lábadozik, és most kiderült, hogy már nincs sok ok az aggodalomra, ugyanis egyre jobban érzi magát. Sőt, már a kórházban növesztett szakállával is megbarátkozott.