Carternek sikerült eljutnia az alaptáborba, és állítólag jobban bírta, mint a szülei.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/mount-everest.inbox800x450.jpg)
Tavaly a magyar hegymászó, Suhajda Szilárd tragikus halálától volt hangos a sajtó. Suhajda éppen a Mount Everest csúcsa felé tartott, ám már nem jutott fel oda, út közben életét vesztette. Az Everest megmászása, mint az eset is mutatja, még a nagyon tapasztalt szakemberek számára is hatalmas veszéllyel jár, most azonban meglepő hír jött: a kétéves Carter Dallas erre fittyet hányva eljutott az alaptáborba.
A brit kisfiú a legfiatalabb, akinek sikerült meghódítania a Mount Everest alaptáborát, ami 5364 méteren található. Igaz, az út nagy részét édesapja hátán tette meg, azonban a több mint 5 kilométeres magasság már egy felnőtt embernek is nagy megpróbáltatás, nemhogy egy kisgyereknek. A korábbi csúcstartó egy 4 éves cseh gyerek volt - írja a Blikk.
"Carter jobban bírta, mint én vagy az anyukája" - jelentette ki az édesapa, aki feleségével együtt magashegyi betegséggel küzdött az út során.
Az indulás előtt a hegy lábánál felmérték a család állapotát, így a kisfiútól is vért vettek. A szülők meglepődtek, hogy milyen jó formában volt Carter. Az apuka beszámolója szerint már egy ideje készültek a túrára: légzőtechnikákat gyakoroltak és jeges fürdőket is vettek, hogy felkészítsék szervezetüket a Mount Everestre.
A család 2023 augusztusában döntött úgy, hogy ázsiai utazásra indul, így hát vettek maguknak jegyet — visszaút nélkül — és azóta járják a világot. Ennek a része volt a Mount Everest alaptáborának meghódítása is.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Megszökött a Fővárosi Állatkertből egy prérikutya, videón, ahogy a járókelők terelgetik a riadt állatot Megszökött a Fővárosi Állat- és Növénykertből egy prérikutya csütörtökön. Az esetről egy videó is készült, amelyen látható, hogy a félénk állat a járdára keveredett, de nem igazán tudja, hogy merre menjen.
- Botrány a népszerű magyar fesztiválon; elutazott nyaralni az énekes, mert elfelejtette, hogy fellépése van Vasárnap rendezik meg a Strudlifesztivált Csanáloson, azonban az utolsó pillanatban az esemény programját át kellett szervezniük, mert Hevesi Tamás, a fesztivál fő fellépője megfeledkezett róla, hogy a hét végén koncertje lesz.
- L. L. Junior legújabb interjúja ismét elszabadította a poklot a Fekete Vonat tagjai között Már másfél éve annak, hogy a Fekete Vonatnak örökre vége, a tagok azonban még mindig fújnak egymásra. L. L. Junior egy friss interjúja miatt Beat nagyon kiakadt, üzent is az énekesnek.
- Elképesztő fotón a Gáspár család kisebbik lánya – rá sem ismerni Virágra A Gáspár család kisebbik lánya, Virág ma ünnepli a 22. születésnapját.