Két nővér nemrég egy hetes körutazáson vett részt – bejárták a Bahamákat, Jamaikát és Mexikót –, és több kiló kokainnal tértek vissza hátizsákjukban.

A testvérek július 16-án indultak el a körútra Miamiból. A hajó július 23-án érkezett vissza a kikötőbe, az Egyesült Államok Vám- és Határvédelmi tisztjei ekkor vizsgálták át a két nő csomagját.
Amikor a nővérek a holmijukkal együtt elhagyták a kabinjukat, egy kábítószer-kereső kutya “megváltozott viselkedést mutatott, és kábítószer-szagra lett figyelmes", amely az egyik nő hátizsákjából származott, így a a nővéreket szétválasztották és átkutatták, írja az Insider.
A szövetségi nyomozók azt állítják, hogy mindkét nő hátizsákjának a bélésében két-két csomag, körülbelül 2,40 kilogramm súlyú, vagyis összesen úgy 4,75 kilogrammnyi kokaint találtak. A kábítószer értéke 15-40 ezer dollár között mozoghat.
A nővérek tagadták, hogy kábítószert csempésztek volna, bár egyikőjük megjegyezte, hogy észrevette, hogy a hátizsákja “nehezebb, mint amire eredetileg emlékezett”, miután a táskáját egy étteremben hagyta, amíg a mellékhelyiséget használta az egyik megállón, Jamaikán.
A két nő ellen egyelőre nem emeltek vádat.
Kapcsolódó cikkek
- Most érkezett: újabb ország léphet háborúba az oroszokkal? A cseh vezérkari főnök vészjósló kijelentést tett.
- Elszabadult a pokol a gyorsétteremben: Forró kaját dobott a dolgozó arcába egy nő Egy hónap börtönre - és két hónap gyorséttermi munkára - ítélték azt a nőt, aki egy tál forró ételt dobott egy gyorséttermi dolgozó arcába.
- Végleg befellegzett Zelenszkijnek? Megszólalt az orosz titkosszolgálat Vezető nyugati hatalmak magas rangú tisztségviselői arról tárgyalnak, hogy "leváltanák" posztjáról Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt - állította hétfői jelentésében az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtószolgálata.
- Pánik Kijevben: robbanásokra ébredtek az emberek, lecsaptak az oroszok Négy ember megsérült lelőtt orosz rakéták lehulló roncsaitól Kijev több lakónegyedében hétfőn hajnalban - közölték helyi illetékesek.