Szombat délelőtt még mindig nem találták meg a hatóságok azt a gyanúsítottat, aki előző este leszúrt három embert és sokakat megsebesített a németországi Solingenben egy fesztiválon. Az országot sokkolta az eset, több vezető politikus reagált rá.
A rendőrség szóvivője szombaton közölte, hogy a sebesültek száma nyolc, közülük ötnek súlyos az állapota. A gyanúsítottról nagyon kevés információ áll rendelkezésre, hollétéről semmi.
Olaf Scholz német kancellár kifejezte megdöbbenését a késes támadás miatt, és hangsúlyozta, hogy "az elkövetőt gyorsan el kell fogni, és a törvény teljes szigorával le kell rá sújtani". "A solingeni támadás szörnyű bűneset, teljesen felzaklatott. Gyászoljuk az áldozatokat és együttérzünk a családjukkal. A sebesülteknek mielőbbi felépülést kívánok - írta Scholz az X-en.
Nancy Faeser belügyminiszter - szintén az X-en - kijelentette: a német hatóságok minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy elfogják a brutális támadás elkövetőjét, és tisztázzák a bűncselekmény indítékát. A miniszter a szövetségi kormány támogatásáról biztosította Észak-Rajna-Vesztfália rendőrségét munkájában. Hozzáfűzte, hogy az ügyben folyamatos kapcsolatban áll Herbert Reul tartományi belügyminiszterrel - írja az MTI.
Frank-Walter Steinmeier német elnök is hasonlókat írt közleményében, mint a kancellár. "Fogjunk össze a gyűlölet és az erőszak ellen!" - tette hozzá.
Korábban a Bild című újság arról számolt be, hogy a támadó találomra választotta ki áldozatait.
Philipp Müller, a városi jog megszerzésének 650. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség egyik szervezője a péntek késő este történt támadás után a színpadról arra kérte az embereket, hogy próbálják megőrizni nyugalmukat, de "tartsák nyitva a szemüket, mert sajnos az elkövetőt még nem sikerült elfogni".
Németországban az utóbbi időben megnőtt a késes támadások száma, ami aggasztja a társadalmat. Egyelőre még csak javasolta a belügyminiszter, hogy szigorítsák a közterületen birtokolható szúró-vágó eszközökre vonatkozó szabályozást: 12 centiméteres élhosszússág helyett csak 6 centiméteres legyen megengedhető.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Szörnyű baleset ért egy gyermeket Szabolcsban, beleesett a szemétégető gödörbe és súlyosan megsérült A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal az apával szemben, akinek a gondatlansága miatt 4 éves fia a szemétégető gödörbe esett, és súlyosan megégett.
- (18+) Kegyetlen gyermekbántalmazás: földhöz vágta az öt hónapos gyermekét egy férfi, belehalt a sérüléseibe A Békés Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt indítványozta egy 35 éves békési férfi letartóztatását. Az elkövető olyan súlyosan bántalmazta a gyermekét, hogy a kisbaba belehalt a sérülésekbe.
- Halálos tragédiához vezetett egy gépkezelő gondatlansága a békéscsabai gyárban Emberi gondatlanság miatt történt halálos üzemi baleset tavaly augusztusban egy békéscsabai gyárban, ezt állapította meg a rendőrség, amely befejezte az ügy vizsgálatát.
- Tragédia Murakeresztúron: brutálisan meggyilkoltak egy 28 éves nőt A haláleset körülményeit a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.