Hirdetés

Szenzációs hír: Kerkez Milos is a Premier League-ben folytatja!

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Az átigazolásguru Fabrizio Romano szerint eldőlt, hogy a 19 éves magyar szupertehetség az angol első osztályban játszó Bornemouth játékosa lesz.

A népszerű, átigazolásokkal foglalkozó újságíró friss Instagram-bejegyzése szerint megszületett a megállapodás és most már szinte biztos, hogy a magyar játékos a Premier League-ben folytatja. Hozzátette, a héten a 19 éves tehetség orvosi vizsgálataira is sort kerítenek.

Ahogy arról korábban a Nap Híre is beszámolt, a magyar válogatott játékosával, Kerkez Milossal a Bournemouth a hétvége egyeztetett a személyes feltételekről, és minden jel arra utal, hogy a tárgyalás sikeresnek bizonyult. Kerkez átigazolása egyébként a nyár egyik slágertémája, ugyanis korábban a Benfica is érdeklődött utána, majd egy ideig úgy tűnt, hogy a Lazio lesz a befutó. Ám úgy tűnik, hogy a Bournemouth keresztbe tett az olaszoknak.

Azonban nem Kerkez Milos az egyetlen magyar, aki a következő szezont már a Premiere League-ben kezdi, ugyanis nemrég Szoboszlai Dominik a Liverpool játékosa lett. Ahogy azt lapunk is megírta, a magyar válogatott csapatkapitánya a 8-as mezben fog pályára lépni, ami egyáltalán nem véletlen, ugyanis példaképe, Steven Gerrard is ezt a számot viselte, egészen visszavonulásáig. A 22 éves Szoboszlai már Liverpoolban van, sőt az edzést is megkezdte az angol csapattal.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés