Újabb magyar hódíthatja meg Angliát.
A nyár eddigi átigazolási szenzációja (messze nemcsak magyar szempontból), hogy Szoboszlai Dominik a Liverpool játékosa lett. A magyar focista 8-as mezben fog szerepelni új csapatában, ami mint kiderült, nem véletlen, ugyanis Fabrizio Romano szerint a focista egyik példaképe Steven Gerrard, aki 2004-től 2015-ig, a visszavonulásáig viselte ezt a számot.
Nem sokkal ez után újabb óriási magyar sikerről érkezett hír: profi szerződést kapott az angol bajnok Manchester Citynél a magyar U18-as válogatott labdarúgó, Michael Okeke.

Nem kizárt azonban, hogy nem ők lesznek az idei nyár egyedüli magyar érkezői a Premier Leage-ban: sajtóhírek szerint a Premier League-ben szereplő Bournemouth megegyezett a magyar válogatott Kerkez Milossal a személyes feltételekről.
Kerkez átigazolási ügye a nyári egyik slágertémája, hiszen korábban a Benfica érdeklődéséről lehetett hallani, majd úgy tűnt, a Lazio lesz a befutó. Az olaszoknak azonban keresztbe tehet a Bournemouth, amely ugyancsak jól áll a holland AZ Alkamaar 19 éves magyarjáért folytatott versenyben – írja az Origo.
Az átigazolási hírek guruja, Fabrizio Romano úgy értesült, hogy a PL-csapat megegyezett Kerkezzel a személyes feltételekről, így gyakorlatilag most már a holland klubokon múlik, hogy a Bournemouthnak vagy a Lazionak adja el a magyar válogatott futballistát.
Kerkez szerződése 2026 nyaráig szól az AZ Alkmaarral, a játékos értékét a transfermarkt.de piaci portál 15 millió euróra becsüli.
Kapcsolódó cikkek
- Ide-oda mozog a forint! Nézzék, mennyit ér most a pénzünk Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
- Súlyos figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút, rengeteg autós lehet veszélyben A legfrissebb előrejelzések alapján szombat délelőtt ismét havazásba vált át a csapadék, ezúttal Magyarország északnyugati területein - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.
- Orbán Viktor: "Megpróbáltuk, és sikerült is" A kormány csupa lehetetlen dologra vállalkozott 2010-ben, mégis sikerrel járt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) pénteki budapesti rendezvényén.
- Durva baleset történt az M1-esen, gigadugó alakult ki a sztrádán Aki csak teheti, az kerüljön.