Tovább emelkedik Európában a kávé ára, miután a két legnagyobb termesztő országot az elmúlt hónapokban súlyos katasztrófák érték.
Brazíliát aszály sújtotta, míg Viernámot tájfunok, ezek miatt pedig a kávé termelési költségei brutálisan megemelkedtek. Az emelkedést az egyre magasabb árak miatt a fogyasztók is megérzik.
Brazília a világ kávétermelésének 40 százalékáért felel, azonban idén az évtized legsúlyosabb aszálya sújtotta, ami jelentős hatással volt az arabica típusú kávét termelő régiókra. A termelés akár 20 százalékkal is visszaeshetett emiatt. A Vietnamban termelt robuszta kávéból többnyire instant kávékat készítenek, azonban a Yagi tájfun súlyos pusztítást végzett az ázsiai országban, ami a kávétermesztő területeket is érintette - írja a Portfolio.
A természeti katasztrófa több ezer hektárnyi termőterület érint, és nemcsak ebben az évben, hanem az elkövetkező években is, ugyanis a kávécserjék egy jelentős része is elpusztult.
A Nemzetközi Kávé Szervezet (ICO), a kávét exportáló és importáló országok kormányközi szervezete arról számolt be, hogy az árak 2024 harmadik negyedévében mintegy 20 százalékkal emelkedtek, közel egy évtizede a legmagasabb szintre.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rendkívüli hír: Joe Biden elnöki kegyelemben részesítette saját fiát Elnöki kegyelemben részesítette Joe Biden amerikai elnök a fiát, Huntert, akit két büntetőügyben talált bűnösnek a bíróság korábban az év során - jelentette be az elnök a Fehér Ház közleményében vasárnap este, mielőtt hivatalos látogatásra Angolába utazott.
- Donald Trump új FBI-igazgatót választott, ennek azonban még a republikánusok sem mind örülnek Donald Trump egykori tanácsadóját nevezte ki az FBI élére.
- Elképesztő fotókon az észak-koreai diktátor soha nem látott felesége: ő Ri Szoldzsu Az észak-koreai diktátor 2009-ben vette feleségül Ri Szoldzsut. Kim Dzsongil 2008-ban kapott agyvérzést, ekkor kérte meg a fiát, hogy házasodjon meg, mert azt szerette volna, ha ő veszi át a helyét.
- Brutális időjárás tombol az Egyesült Államokban, több helyen katasztrófahelyzetet hirdettek Rendkívüli havazás és hideg miatt veszély- és katasztrófahelyzetet hirdettek az Egyesült Államok északkeleti részének több államában szombaton.