Megnövekedett katonai járműforgalomra lehet számítani a holnapi napon 4 és 9 óra között – adta ki a honvédség közleményben.
Az útvonal: Szolnok - M4 - M0 - M7 - 8-as számú, valamint a 77-es számú főút – Újdörögd
Szintén fokozott forgalomra kell majd számítani szeptember másodikán is, ugyanezen az útvonalon, 8 és 19 óra között.
A Magyar Honvédség arra kéri a járművezetőket, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket. A zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, a járművek haladását a konvoj elején és végén kísérőjárművek biztosítják, olvasható a közleményben.
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.