A nő, aki nadrágot viselt, és magára haragította Amerikát

A férfiak világában Katharine Hepburn gyakran viselt nadrágot. A hollywoodi színésznő - és úttörő - dacosan felvette a férfi ruhadarabokat, miközben hihetetlen nyomás nehezedett rá, és évtizedekkel később utat tört a kényelemszerető, erőt sugárzó nőknek.

Ki tudná elfelejteni a bársonyos bársony zakót és nadrágot, amelyet az "Év asszonya" című filmben hordott? Vagy azt a bő szabású kétrészest, amelyet egy karosszékben ülve, gyűrött zokniban, kopott oxfordi cipőben és ördögi attitűddel viselt a Life magazin oldalain?

De Hepburnnek, akit ma minden idők egyik legnagyobb filmes legendájaként tisztelnek, és akit egyben a vagányságáért is csodálnak, nem volt mindig könnyű követnie a saját stílusszabályait. A stúdió munkatársai a színfalak mögött elrejtették a nadrágját, hogy ne viselhesse azt, a médiumok pedig hosszú cikkeket közöltek, amelyekben megkérdőjelezték azokat a hollywoodi nőket, akik férfiruhát választottak. 

"A női nadrágok nevetségesek és abszurdak!" - idézte a Movie Classic magazin Hepburn társát, Constance Bennettet, aki 1933-ban így nyilatkozott a trendről. "El sem tudom képzelni, hogy ilyen szörnyűségeket viseljek" - fogalmazott.

Az amerikai közönség sem tudta, mit kezdjen azzal, hogy Hepburn az 1930-as években nadrágban feszített, mielőtt a II. világháború gyakorlatiassága miatt a nők körében is elterjedtebbé vált volna a ruhadarab. "Hepburn döntése sok kritikust és a közönség nagy részét is megosztotta, sőt, sokan ellenséges érzelmekkel tekintettek a nadrágjára" - írta William J. Mann hollywoodi történész a sztárról írt 2006-os életrajzában, amelynek címe: "Kate: The Woman Who Was Hepburn" (Kate: A nő, aki Hepburn volt) - idézi a CNN. 

1934-ben Hepburn Párizsba menekült. Az emberek akkoriban már nyíltan idegenkedtek tőle, mert "excentrikusan állt hozzá a nemhez, a szexualitáshoz és a sztársághoz" - írta Mann.

Hepburn még a politikáról is nyíltan beszélt, támogatta Upton Sinclairt, a szocialista demokrata jelöltet az 1934-es kaliforniai kormányzói versenyben, és sokan azzal vádolták, hogy kommunista nézeteket vall. "Aztán ott voltak a filmjei - élesek és szokatlanok, bepillantást engedtek egy alternatív világba, ahol a nők voltak a főszereplők" - folytatta Mann.

"Ami lenyűgöző, az az, hogy ez a sok szempontból kritizált figura - ahogy teltek az évek - nemzeti hősnővé tudott válni" - írja Mann. A színésznő később négy Oscar-díjat nyert: 1933-ban a "Morning glory", 1967-ben a "Találd ki, ki jön vacsorára", 1968-ban az "Oroszlán télen" és 1981-ben "Az aranytó" című filmekért.

Hepburn egyik legnagyobb szövetségese a stílusának kialakításában Gilbert Adrian volt, aki 1924 és 1941 között az MGM fő jelmeztervezője volt. Adrian volt az is, aki - látva, hogy Hepburn mennyire megelőzte a korát - támogatta személyes stílusát és a nadrágok iránti előszeretetét azzal, hogy átvitte azt a filmvászonra. Kimberly Truhler divattörténész szerint egy nő férfiruhában akkoriban még mindig ritka volt, annak ellenére, hogy olyan sztárok, mint Greta Garbo és Marlene Dietrich is utat törtek maguknak ezen a téren.

A híres bársony zakó is Adriantől származik. Truhler szerint ez később olyanokra volt hatással, mint Yves Saint Laurent, akinek 1966-os őszi-téli kollekciója bevezette kínálatába az ikonikus női szmokingot, amelyet 2002-ig minden kollekciójában szerepeltetett.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!