Mindenkit megdöbbentett Karsai Dániel: most akkor sem élne az eutanáziával, ha engedélyeznék
Ennek ellenére tovább folytatja küzdelmét azért, hogy Magyarországon is engedélyezzék az aktív eutanáziát.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/karsai-daniel.inbox800x450.jpg)
A teste egyre inkább épül le, és már szinte érthetetlenek a szavai – írja a Népszava újságírója, aki Karsai Dániel otthonába látogatott, hogy interjút készítsen a gyógyíthatatlan beteg, ALS-ben szenvedő alkotmányjogásszal.
A férfi nemrégiben épült fel tüdőgyulladásából, ám szervezete annyira kezdi feladni a küzdelmet, hogy már gyomorszondán keresztül táplálják, miközben szellemileg teljesen ép.
Karsai Dániel azt mondja, nem ért egyet azokkal, akik azt kívánják a kormányoldali politikusoknak, hogy ugyanazt éljék át, amit ő, csak azért, mert nem hallgatják meg, de még népszavazást sem hajlandóak kiírni eutanáziakérdésben.
Az alkotmányjogász mostanra már csak a nyakát és az egyik lábát képes mozgatni, és nyelni sem tud, és bár a kórházban töltött két hét során megfordult a fejében, hogy befejezné az életet, most azonban – fizikailag – rendben van, nem fáj semmije, és ha engedélyezett lenne az eutanázia, akkor sem élne vele.
Karsai Dániel tavaly augusztusban szembesült a halálos diagnózissal, szeptemberben pedig bejelentette, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul, mert szerinte az élet végi döntések meghozatalának teljes magyarországi tilalma alapvető emberi jogokat sért.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.