Hirdetés

Túrázott, sportolt, most a méltó halálért küzd az ALS-es magyar alkotmányjogász

Nap Híre portré Nap Híre

Dr. Karsai Dániel először 2021 nyarán érezte, hogy valami nincs rendben, az elmúlt egy évben pedig rohamosan romlani kezdett az állapota.

Már korábban írtunk dr. Karsai Dánielről: az alkotmányjogászt ALS-szel diagnosztizálták, és Facebook-posztjában bejelentette: Strasbourghoz fordul, hogy lehetősége legyen méltósággal befejezni az életét. 

Fotó: dr. Karsai Dániel Facebook-oldala

Karsai most az RTL-nek felidézte, hogy első tüneteit 2021 júniusában tapasztalta, azonban eleinte nagyobb gondja nem volt. Kicsit ügyetlen volt, de élte az életét, sportolt, dolgozott. Időközben járt neurológushoz, majd végül tavaly augusztusban „minden kétséget kizáróan” ki tudták mondani, hogy ALS-szel küzd. 

„Azóta, az elmúlt egy évben romlik gyorsabban és erősebben az állapot” – mondta.

Az ALS, azaz amiotrófiás laterálszklerózis betegség lényege, hogy az izmokat mozgató idegsejtek elsorvadnak, ami idővel teljes bénuláshoz vezet. A betegség végén a légzési funkciók is megszűnnek, és a halál fulladás miatt következik be. A betegség ugyanakkor a mentális képességeket nem érinti.

Karsai arról beszélt, hogy korábban kétszer végigjárta a Kéktúrát, de korábbi szenvedélyéről, a túrázásról le kellett mondania. Azt szeretné elérni, hogy mikor a teste egy olyan állapotot ér el, hogy nincs már benne semmi, „csak szenvedés és küzdelem, minden más értelmes tevékenység kizárásával” ott meghozhassa az élete végét jelentő döntést - írja a Telex.  

Fontosnak tartja, hogy ez nem lesz kötelező érvényű mindenkire, elfogadja, hogy más vallása például ezt tiltja, mindössze annyit szeretne, hogy adják meg a lehetőséget.

Az ügyről azt mondta, hogy az a bíróságon sürgősséget kapott: eszerint reális esély van arra, hogy januárban megszülessen az ítélet. A bíróság először róla mondja ki, hogy jogsértés érte, ezután a magyar kormánynak kell lépéseket tennie, hogy megszűnjön a jogsérelem, ami jogalkotási kérdésnek számít.

Hirdetés
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés
Hirdetés