III. Károly király hétfő reggel először mondott beszédet a brit parlamentben azután, hogy szombaton hivatalosan is trónra lépett. Az újonnan kinevezett király előtt képviselők százai énekelték el a Westmister Hallban a nemzeti himnuszt.
Hosszú évtizedeken keresztül az az „Isten óvja a királynőt” sort énekelték, most azonban először csendült fel a „király” szóval. Ezen az uralkodó annyira meghatódott, hogy a himnusz hallattán kis híján elsírta magát - írja az Elle.
Ezután Károly a politikusokhoz szólt, és sokan mások mellett megköszönte Liz Truss, Sir Keir Starmer és Boris Johnson részvétnyilvánítását is.
– mondta Károly, majd hozzátette: a képviselők előtt állva mélyen érezte a történelem súlyát. Végül pedig kiemelte, a néhai királynő példát mutatott önzetlen kötelességtudatából, amit Isten segítségével és a politikusok tanácsaival hűségesen követni fog.
Kapcsolódó cikkek
- Ők a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagjai Idén ismét új tagokat választottak a Halhatatlanok Társulatába. A szakmai kuratórium ajánlása alapján, a közönség szavazata döntött.
- Vajna Tímea legújabb akciójától iszonyatosan kiakadtak a kommentelők Vajna Timinek sikerült a kommentelőknél ismét kivernie a biztosítékot, méghozzá nem is akármivel.
- Puskás-Dallos Bogi igazi atomot robbantott, a rajongók köpni-nyelni sem tudtak Puskás-Dallos Bogi gondolt egy igencsak merészet, és vörösre festette a szőke tincseit. A követői nem győztek ámuldozni a változástól.
- Lady Gaga ledobta a bombát, megmagyarázta, miért nem reagált soha az undorító pletykákra Lady Gaga nem úgy született, ahogy azt egyesek évekkel ezelőtt feltételezték, és most elgondolkodott azon, hogy óvatosan reagáljon az idejemúlt pletykákra.