Az Egyesült Királyságban most ünneplik az anyák napját. Ebből az alkalomból megható fotót osztott meg a királyi család a közösségi médiában.
![Károly király és Kamilla királyné](https://storage.googleapis.com/naphire/karoly-kiraly-kamilla-kiralyne-buckingham-london.inbox800x450.jpg)
Nehéz ez a nap III. Károlynak, most van ugyanis az első anyák napja, amelyre édesanyja, II. Erzsébet halála után kerül sor. Az egykori uralkodó tavaly hunyt el, 96 éves korában.
Károly király ebből az alkalomból megható gyermekkori fotót osztott meg - írja a Daily Mail.
A 74 éves uralkodó és neje, a 75 éves Kamilla királyné vasárnap a közösségi oldalukon támogatásukról biztosították azokat, akik elveszítették szüleiket.
Közös posztjuk első képén Károly király kisgyermekként az édesanyja ölében állva pózolt egy fényképen.
A fotón II. Erzsébet - aki csupán 22 éves volt Károly király születésekor - a képen mosolyogva pózol fiával, barna haja pedig jellegzetes fürtökben omlik a vállára.
A megrendítő bejegyzésben Kamilla egy szívmelengető fotót is megosztott néhai édesanyjával, Rosalind Shanddal, aki 1994-ben halt meg, 72 évesen csontritkulásban.
A képen - amely Kamilla családi magángyűjteményéből származik - a királyné élénkpiros kabátba és arany nyakláncba öltözve látható, amint néhai édesanyja mellett sugárzik.
Károly és Kamilla ezt írták az Instagramon: "Minden anyának mindenhol, és azoknak, akiknek ma hiányzik az anyukája, gondolunk rátok, és különleges anyák napját kívánunk."
A királyi pár rajongói támogatásukról és együttérzésükről biztosították őket.
Egy komentelő ezt írta: “Őfelsége Erzsébet királynő a szívünkben él és mindig élni fog!”
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.