Hatalmas öleléssel köszöntötte egymást a magyar biokémikus és az Oscar-díjas színész.
Pénteken a világ egyik leghíresebb felsöoktatási intézményében, a Harvard Egyetremen hatan vehettek át díszdoktori címet, köztük Karikó Katalin és Tom Hanks. Az egyeten honlapján megemlítették, hogy a magyar szakember Szegeden diplomázott, ezt követően pedig a Magyar Tudományos Akadémián dolgozott, mielőtt az Egyesült Államokba vándorolt.

Később Drew Weissmannal közösen kutatták, miként lehet fehérjetermelést előidézni, ha az mRNS-t emlősök sejtjeibe juttatjuk. Ez a technológia adta az alapját a Pfizer és a Moderna covid-vakcináinak. Karikó 2013-tól 2022-ig a német BioNTech alelnöke volt - adta hírül a 444.hu.
Az amerikai színésszel kapcsolatban pedig azt említették meg, hogy a nagysikerű mozifilmjei mellett a karrierje során már komoly összegekkel támogatta az AIDS és a rák ellenszerének kutatását, illetve az űrkutatást is.
Kapcsolódó cikkek
- Dúl a szerelem: Csuti ezt üzente párjának Szabó András az elmúlt év végén jött össze Biankával, és úgy tűnik, a harmónia azóta is töretlen kettejük között.
- Fordulat az állatkínzással vádolt Dolly ügyében: kizárták az egyesületből Az énekesnő korábban azt állította, hogy a gyöngyösi háznál borzasztó körülmények között élő kutyákhoz semmi köze nem volt, ám most kiderült, hogy a több sztárt is tagjai között tudó állatvédő egyesület már tavaly kizárta őt.
- Csodálatos hírt közölt Gálvölgyi János felesége A színművész már otthon lábadozik, és most kiderült, hogy már nincs sok ok az aggodalomra, ugyanis egyre jobban érzi magát. Sőt, már a kórházban növesztett szakállával is megbarátkozott.
- Rendkívüli hír érkezett Lagzi Lajcsiról, szomorú hírt közölt az ügyvédje A mulatóssztár kicsivel több, mint egy hónapja van börtönben, ám egyre rosszabb állapotba kerül: már szinte semmit nem eszik.