Hirdetés

Tavaly csodálatos fehér karácsonyunk volt, de mi lesz velünk idén?

Nap Híre portré Nap Híre

Megérkezett az előrejelzés.

Szerdán a látási viszonyok javulnak, és az ország nagyobb részén többórás napsütés várható, de főként a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében maradnak erősen felhős tájak. Délutántól aztán nyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik, majd meg is vastagszik a felhőzet. Szemerkélő eső legfeljebb a nyugati határszélen fordulhat elő. A gyenge vagy mérsékelt délkeleti szél éjszaka északira, északkeletire fordul, és szerdán napközben elsősorban az északkeleti, keleti tájakon megélénkül - olvasható a met.hu oldalon.

 A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 10 fok között várható, de a hidegre hajlamos, derült északkeleti tájakon gyenge fagy is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 14 és 20 fok között alakul.

Fehér lesz-e idén a karácsonyunk?

Hivatkozás másolása

A néphiedelem szerint a karácsonyig tartó időszak időjárását Orsolya napja dönti el. Az Orsolya-napi szép idő pedig azt mondja nekünk a régiek megfigyelése alapján, hogy karácsonyig is eltarthat, tehát ezek szerint nem lesz fehér karácsonyunk, de nagyon sok ilyen nap van még az évben, amelyet a régiek megfigyeltek, és ezek alapján tudták, hogy mire számítsanak majd - írja a VAOL.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés