"Én azt gondolom, hogy Magyarországon nem az önkormányzatok vannak csődben, hanem a kormány önkormányzati politikája maga a csőd…" - Karácsony Gergely így reagált arra, hogy a kabinet az önkormányzati törvény módosítására készül.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/karacsony-geri.inbox800x450.jpg)
A törvény módosítás szerint a települések csak olyan büdzsét fogadhatnak el, amely nem tervez hiánnyal. Máskülönben a kormányhivatal csődbiztost jelöl ki, akinek feladta a fizetésképtelenség megelőzése. A főpolgármester szerint ez pótcselekvés, amely a felelősség áthárítását szolgálja - írja az atv.hu.
"A csődbiztosokról való gondolkodás tulajdonképpen egy politikai hókuszpókusz, ami csak arra való, hogy a kormányzat azt a hamis látszatot keltse, hogy a települések pénzügyi problémáiról a települési vezetők tehetnek, mindenki tudja, hogy ez nem így van" - mondta felháborodottan, hozzátéve, hogy szerinte csak az önkormányzati szektor finanszírozása jelenthet megoldást.
Ebben Gémesi György is egyetért, aki hozzátette: az utóbbi két évben hatvan százalékos infláció sújtotta a településeket. A MÖSZ most az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának összehívását sürgeti. A minimálbér decemberi emelése ugyanis további terhet ró a büdzsékre.
"Ugyan a sajtóban láttunk olyan nyilatkozatot, hogy a költségvetés ezt majd fedezi. Ahogy például az önkormányzati gazdasági társaságoknál, a településüzemeltetési cégnél, ahol az emberek egy jelentős része minimálbéren van, ugye ezt nem fedezi a költségvetés" - magyarázta Gémesi György, Gödöllő polgármestere.
Mint azt a naphire.hu is megírta, Vitézy Dávidot felkérte az LMP, hogy induljon a főpolgármesteri címért. Vitézy Dávid kérdésre elismerte, hogy Ungár Péter valóban megkereste őt azzal kapcsolatban, hogy indulna-e jövőre Budapest főpolgármestere címéért. Erre azt mondta a volt közlekedési államtitkár, hogy nagy megtisztelő de még nem mondott se igent, se nemet, előbb meghallgatja, mit javasol az LMP. "Valóban nem fejeződött be ez a beszélgetés” - tette hozzá Vitézy.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.