Hirdetés

Kamillát legalább annyira utálták a britek, mint Meghant - aztán történt valami

Nap Híre portré Nap Híre

Nagy-Britannia egykori leggyűlöltebb nőjéből mára már királyné lett. Károly egykori asszisztense, Grant Harrold szerint azonban attól tartott a királyné, hogy hogyan fogadják majd az emberek új tisztségét.

Aki egy kicsit is követi a királyi család életét, az pontosan tudja, hogy Kamilla annak idején nem örvendett túl nagy népszerűségnek a britek körében, hiszen sokan úgy gondolták, ő volt az oka annak, hogy Károly és Diana házassága zátonyra futott. Bár van némi igazság ebben, az vitathatlan, hogy Kamillát sokszor olyan dolgokért is hibáztattak, amihez gyakorlatilag semmi köze nem volt - ilyen volt például Diana halála is - írja a Femcafe.

Grant Harrold, az uralkodó korábbi komornyikja azonban most úgy véli, Kamillának sikerült megkapnia az utóbbi időben azt, amire mindig is vágyott, és amire Meghannak sosem sikerült szert tennie. Kamilla mondhatni örült annak, hogy hercegnéből királyné lett, és szívesen fogadta új rangját, attól azonban Grant Harrold szerint tartott, hogy hogyan fogadják majd az emberek új tisztségét, és hogy egyáltalán megkedvelik-e őt valaha.

Az egykori komornyik szerint azonban Kamilla elfogadásnál jóval többet kapott kemény munkájának köszönhetően: szeretetet és tiszteletet, melyeket Meghan bárhogy is próbálkozott, nem sikerült kivívnia a britektől.

"Mindenki szeretett Kamillával dolgozni, amikor 2004 és 2011 között még én is a királyi család alkalmazottja voltam. Úgy hallom, hogy mostanában még azok is megkedvelték őt, akiknek korábban nem volt a szíve csücske: az emberek tisztelik őt azért, hogy egyre több feladatot vállal, és sok terhet levesz rákbeteg férje válláról, hogy Károly a gyógyulására tudjon koncentrálni. Ő egy olyan királyné, aki nem született erre a rangra, valamint az ezzel az élettel járó akadályokat is nehezen vette kezdetben, de mára már beletanult. Mindent félre kellett tennie, hogy azzal a férfival lehessen, akit szeret: mindig is Károlyt helyezte előtérbe, valamint azt, hogy maximálisan támogatni tudja őt. Ha pedig ez azt jelenti, hogy kötelességeket kell ellátnia az uralkodó nevében, akkor megteszi, mert úgy érzi, ez a dolga. Inspiráló és elképesztő nő, Károllyal együtt pedig remek csapatot alkotnak. Nagyszerű pár" - fejtette ki véleményét a király egykori asszisztense.

 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés