Kilencvenkét éves korában elhunyt Jurák László, aki a kézilabdasport egyik meghonosítója volt az Egyesült Államokban.
Jurák halálhíréről az Egyesült Államok kézilabda-szövetsége számolt be közösségi oldalán.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/gyaszgyertya-5.inbox800x450.jpeg)
Az 1931-ben született sportember a Postás SE-ben játszott, és 17 évesen már az NB I-ben szerepelt. Negyedéves volt a Testnevelési Főiskolán, amikor 1956-ban elhagyta az országot és Amerikába költözött. Három hónappal később már Rockefeller-ösztöndíjasként tanulhatott a New-York-i Egyetemen, ahol 1962-ben mestervizsgával végzett - írja az MTI.
A sportág felépítését és elterjesztését a nulláról kezdte a New York Hungária nevű klubon belül. Rendszeresen pályára lépett játékos-edzőként az amerikai bajnokságban és 1970-ig új hazája válogatottjában is - szerepelt az 1963-as és az 1970-es világbajnokságon is -, miközben testnevelő-tanárként dolgozott.
Az 1972-es müncheni olimpián szövetségi kapitányként vezette a csapatot, amely a 16-os mezőny 14. helyén végzett.
Edzőként labdarúgással és kosárlabdával is foglalkozott, 1964 és 1993 között a The Waldorf School of Garden City csapataival a különböző egyetemi futballbajnokságokat 19 alkalommal végzett az élen.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló hír érkezett a magyar olimpiai bajnokról, szívinfarktust kapott és többször is újra kellett éleszteni Az 50 éves Ónodi Henriettát március óta ápolják kórházban.
- Kérdésessé vált Kovács Zsófia olimpiai szereplése: megsérült a műtött térde Megsérült a közelmúltban visszatért tornász, Kovács Zsófia műtött térde, ezért kérdésessé vált a szereplése a párizsi olimpián.
- Kiakadtak Párizsban a sportolók, tojáshiánnyal kell szembenézniük az olimpiai faluban Több sportoló is arra panaszkodik, hogy a párizsi olimpiai faluban hiány van egy bizonyos élelmiszerből.
- Még meg sem nyitották hivatalosan a párizsi olimpiát, máris megdőlt egy világcsúcs Megszületett a párizsi olimpia első világcsúcsa, amelyet a dél-koreai Lim Szihjon ért el a női íjászok csütörtöki rangsoroló versenyében.