Készült egy hosszabb riportfilm Szoboszlai Dominikról, amelyben a sztárjátékos édesapja és a Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp is megszólalt. A filmből kiderült, hogy mit mondott Klopp Szoboszlainak, miután néhány mérkőzés után behívta magához az irodájába.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/jurgen-klopp-liverpool-2.inbox800x450.jpg)
Klopp a filmben elárulta, hogy már akkor feltűnt neki a magyar játékos, amikor a Lipcse színeiben játszott a Liverpool ellen. Beszélgettek is, majd egy későbbi alkalommal Klopp azt mondta, szeretné, ha Szoboszlai hozzájuk igazolna - írja az atv.hu. Miután ez megtörtént, Szoboszlai szinte egyből beilleszkedett a csapatba, ami nem annyira megszokott, de őt az első napon elfogadták a csapattársai.
Arra is fény derült, hogy Klopp néhány mérkőzés után behívta Dominikot az irodájába, és azt mondta neki: látjuk és tudjuk, hogy mire vagy képes, de nem kell mindent azonnal megmutatnod. Csak játssz, fejlődj és élvezd a játékot.
Szoboszlai pedig elárulta, hogy édesapját megkérte egy nagyon fontos dologra: ha azt látná rajta, hogy kezd megváltozni – a sikertől, a pénztől, vagy bármitől – adjon neki egy tockost, és emlékeztesse az eredeti céljaira.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló hír érkezett a magyar olimpiai bajnokról, szívinfarktust kapott és többször is újra kellett éleszteni Az 50 éves Ónodi Henriettát március óta ápolják kórházban.
- Kérdésessé vált Kovács Zsófia olimpiai szereplése: megsérült a műtött térde Megsérült a közelmúltban visszatért tornász, Kovács Zsófia műtött térde, ezért kérdésessé vált a szereplése a párizsi olimpián.
- Kiakadtak Párizsban a sportolók, tojáshiánnyal kell szembenézniük az olimpiai faluban Több sportoló is arra panaszkodik, hogy a párizsi olimpiai faluban hiány van egy bizonyos élelmiszerből.
- Még meg sem nyitották hivatalosan a párizsi olimpiát, máris megdőlt egy világcsúcs Megszületett a párizsi olimpia első világcsúcsa, amelyet a dél-koreai Lim Szihjon ért el a női íjászok csütörtöki rangsoroló versenyében.