Ma még 17 fok lesz és napsütés, holnap azonban csapadékhullám vonul át felettünk.
Szerda hajnalban az ország döntő részén derült lesz az ég, azonban több helyen párássá válik a levegő és főleg a Dráva mentén lehet köd, az északkeleti tájakon pedig rétegfelhőzet is képződhet - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat az előrejelzésében.
A pára, ködfoltok és a rétegfelhőzet megszűnik a délelőtt folyamán, majd napos, gomolyfelhős idő várható. Késő délutántól délnyugat felől fátyolfelhők sodródnak fölénk, estétől meg is vastagszik a felhőzet. Ma még csapadék nem valószínű, legfeljebb jelentéktelen zápor alakulhat ki északkeleten.
A légmozgás mindenütt mérsékelt marad. A legmagasabb hőmérséklet többnyire 12 és 17 fok között alakul, északkeleten pár fokkal hűvösebb is lehet.
Jön az eső csütörtökön
Hivatkozás másolásaCsütörtökön erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, átmeneti vékonyodással, szakadozásokkal. A nap első felében keleten, délkeleten még lehetnek kevésbé felhős tájak.
Délelőtt a Dunántúlon helyenként gyenge eső előfordulhat, délutántól délnyugat felől csapadékhullám vonul át kisebb esővel, viszont a Tiszántúlon csak estétől várható csapadék. A keleti, majd déli, délnyugati szelet időnként élénk lökések kísérhetik.
A minimum-hőmérséklet általában 1 és 5 fok között alakul, de a kevésbé felhős keleti tájakon ettől több fokkal hidegebb is lehet. A csúcsérték általában 11 és 16 között alakul, de északkeleten ettől pár fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetnek.
A 30 napos időjárás-előrejelzést ide kattintva tudja elolvasni.
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.