Hirdetés

Visszalépése után először szólalt meg Joe Biden és újabb fontos bejelentést tett

Nap Híre portré Nap Híre

Joe Biden azt ígérte, hogy személyesen is részt vesz alelnöke Kamala Harris elnökválasztási kampányában, az amerikai elnök hétfőn közölte elhatározását, amikor telefonon csatlakozott Kamala Harris Delaware államban tartott kampányeseményéhez.

Ahogy arról a naphire.hu is beszámolt, Joe Biden amerikai elnök vasárnap az X-en jelentette be egy közleményben, hogy visszalép a jelöltségtől, és nem indul a novemberi amerikai elnökválasztáson. A bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy az szolgálja leginkább a Demokrata Párt és az Egyesült Államok érdekeit, ha visszalép. Ezután csak arra kíván koncentrálni, hogy teljesítse elnöki kötelességeit a hátralévő időben. Emellett azt ígérte, hogy a nemzethez intézett beszédében később további részleteket fog elárulni döntésével kapcsolatban. 

Joe Biden a bejelentése óta első alkalommal szólalt meg a nyilvánosság előtt, és hangsúlyozta: "nem megy sehova", kitölti az elnöki mandátumát, ami 2025 januárjáig tart - írja az MTI. 

Kamala Harris megfizethető lakhatást és méltányos béreket, valamint a középosztály megerősítését ígérte választási programjának elemeként. Továbbá élesen bírálta Donald Trumpot, akiről azt mondta, hogy egykori kerületi ügyészként "ismeri a fajtáját".

Kamala Harris elnökjelöltségét Joe Biden elnök vasárnap biztosította támogatásáról, miután bejelentette visszalépését az elnökválasztástól.

Az alelnök elnökjelöltsége mögé állt a Kongresszus demokrata tagjainak mintegy kétharmada, és kampányának hétfői bejelentése szerint bő egy nap alatt 81 millió dollár kampánytámogatás folyt be.

A demokrata párti szabályok szerint Joe Biden nem ruházhatja át hivatalosan az elnökjelötséget, hanem arról az elnökjelölő konvención a delegáltak szavazatai döntenek, ott kell elnyerni a többséget. A Demokrata Párt augusztus 19. és 22. között Chicagóban tartja az elnökjelölő országos gyűlését.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés