Hirdetés

Joe Biden még egyszer, valószínűleg utoljára meglepte az amerikaiakat

Virág Sára portré Virág Sára

Joe Biden pénteken – elnöksége alatt most először és valószínűleg utoljára is – részt vett a Fehér Ház sajtótájékoztatóján.

Joe Biden, az elnöksége alatt első alkalommal, pénteken személyesen is megjelent a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón. A látogatásra néhány órával azután került sor, hogy az amerikai munkaügyi minisztérium legújabb jelentésében a gazdaságot és a rengeteg új munkahelyet méltatta – írja az Axios

Az amerikai elnök kissé meglepő látogatása azután történt, hogy egyre többen rebesgették, a visszavonulásának bejelentése óta Biden gyakorlatilag eltűnt az amerikai nép szeme elől. Visszavonulásának júliusi bejelentése óta 75 nap telt el, ebből a 75 napból Biden 43-ra semmiféle nyilvános megjelenést nem iktatott be. 

Pénteken azonban a Fehér Ház sajtótájékoztatóján üdvözölte az "erős foglalkoztatottságról" szóló jelentést, mondván, hogy az "elmúlt napokban nagyon jó hírek érkeztek az ameriki gazdaságról". Emellett bírálta Marco Rubio szenátort is, aki ma azt írta X-oldalán, hogy a foglalkoztatottsági jelentés "egyszerűen hamis". "Bármi, ami a republikánusoknak nem tetszik, szerintük egyszerűen csak hazugság" – fogalmazott Biden a pódiumon, hozzátéve, hogy a jelentés nagyon is valós. 

Biden emelett arra is kitért, bízik benne, hogy a novemberi elnökválasztás "szabad lesz és tisztességes", azt azonban már nem tudja garantálni, hogy "békés is lesz". "Amiket Donald Trump tett és mondott legutóbb, amikor nem volt elégedett a választás eredményével, nagyon veszélyesek voltak" – fogalmazott. A portál azonban megjegyzi, hogy Joe Biden már a visszavonulása előtt is kevesebb nyilvános szereplést vállalt, mint az elődei. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés