Jeremy Renner, a Marvel-filmek színésze elmondta, a tudat, hogy "sok mindenért kell küzdenie", ez segített neki túlélni az egy évvel ezelőtti balesetének utóhatásait.
Mint ismert, kritikus állapotban szállították kórházba az 52 éves színészt, miután 2022 szilveszterén véletlenül elgázolta a saját hókotrója. Jeremy Renner egy évvel a tragédiát követően azt nyilatkozta a CNN-nek, hogy "Annyira hálás vagyok, hogy annyi mindenem volt, amiért élhettem. Van egy óriási családom és egy 10 éves lányom", éppen ezért a baleset után egyetlen lehetősége volt az elmondása szerint, mégpedig az, hogy meggyógyuljon.
Csalódást okoztam volna, és nagyon sok ember életét elrontottam volna, ha meghalok
- jelentette ki a sztár, aki hozzátette, elég makacs, sok mindenkért meg kellett küzdenie, de a gyógyulás volt az egyetlen cél, ami az elmúlt egy évben a fejében járt.
A lap felidézte, hogy 2022 szilveszter napján az Egyesült Államok több államára is heves havazás csapott le, Renner pedig aznap a hókotrójával ment, hogy kimentse az unokaöccsét, aki a háza környékén elakadt a hóban. Az autót sikeresen ki is mentette, ám a szán hirtelen megmozdult és amikor Renner megpróbálta megállítani, akkor a jármű elgázolta. Több mint 30 csontja eltört a baleset során.
A színészt a nevadai Renóban lévő kórházba szállították, és napokon keresztül az intenzív osztályon ápolták.
Most a CNN-nek elárulta azt is, hogy a balesettel "szegény unokaöccsének" is hatalmas traumát okozott, aki végignézte, ahogy a hókotró elgázolja. "Olyan dolgokat látott, amelyeket soha többé nem fog tudni elfelejteni. Ugyanakkor azt is tudom, hogy az én gyógyulásom neki is gyógyulás".
Renner nemrég visszatért abba a kórházba is, ahol hosszú heteken keresztül kezelték, és köszönetet mondott a személyzetnek. "Meglátogattam a szuperhősöket, az elsősegélynyújtókat a Renown kórházban" - írta a közösségi oldalán, majd hozzátette: "Tisztelettel adózom nekik [...], köszönöm nektek [...]. Örökké hálával tartozom nektek".
Az interjú végén a sztár elárulta azt is, most már úgy érzi, készen áll arra, hogy visszatérjen a munkába is. "Azt hiszem elég erős vagyok, de majd meglátjuk. Egy hét múlva forgatni kezdek, és mindent megteszek majd, hogy a lehető legjobban legyek".
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.