Hirdetés

Rendkívüli bejelentést tett az izraeli hadsereg: megölték a Hamász egyik parancsnokát

Nap Híre portré Nap Híre

Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy egy ciszjordániai katonai művelet során szombaton megölték a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveres szárnyának egyik parancsnokát, az al-Kasszam Brigádjai nevű szervezet tulkaremi vezetőjeként ismert Iszlam Dzsamil Odeh-t.

A Sin Bét, az izraeli belbiztonsági szolgálat és az izraeli rendőrség közösen kiadott közleménye szerint a 29 éves Odeh az izraeli határ mellett fekvő Tulkaremben akkor nyitott tüzet az izraeli katonákra, amikor észlelte, hogy az izraeliek bekerítették. Az így keletkezett tűzharcban lőtték le, halálhírét a ramallahi székhelyű palesztin egészségügyi minisztérium is megerősítette - írja az MTI. 

Az izraeli hadsereg az akció végrehajtását azzal indokolta, hogy Odeh "a tulkaremi terroristahálózat parancsnokaként az Izrael ellen a közeljövőben végrehajtandó fegyveres támadások előkészítésén dolgozott".

Október elején Odeh elődjével is végeztek az izraeli erők.

A Hamász-vezért is kivégezték

Hivatkozás másolása

Mint azt a naphire.hu is megírta, Izrael kivégezte az október 7-i tömeggyilkosság kitervelőjét, Jahja Szinvárt, a Hamász vezetőjét. Szinvár halálát Izrael külügyminisztere, az IDF és a Gázai övezetet irányító iszlamista palesztin szervezet, a Hamász is megerősítette

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés