Újabb szakaszába lépett az iszlám radikálisokkal szembeni háború, amely tavaly október 7-én tört ki a Hamász palesztin terror szervezet Izrael elleni terrortámadásával - jelentette be szerdán Joáv Galant izraeli védelmi miniszter.
A harcok súlypontja áthelyeződik Izrael északi, Libanonnal közös határának vidékére - tette hozzá, utalva a Hezbollah libanoni síita milíciára, amely a palesztinokkal való szolidaritásból támadja rendszeresen Izraelt - közölte az MTI.
"Úgy értékelem, hogy új időszak elején járunk a háborúban, és ehhez kell igazodnunk. Ez bátorságot, elszántságot és kitartást kíván tőlünk. Nagyon fontos, hogy ebben a szakaszban is minden izraeli szervezet minden szinten szorosan együttműködjön" – mondta Galant a légierő egyik bázisán tett látogatásán.
A Hezbollah erősebb, "ez nem a Hamász, hanem valami más, és erre megfelelően fel kell készülni, figyelembe kell ezt venni". "A súlypont az erőforrások és az erők átcsoportosítása révén északra tevődik át" - magyarázta.
Szerdán egy meg nem nevezett magas rangú tisztségviselő a ynet hírportálnak nyilatkozva azt mondta: egy másik fontos feladat Izrael számára az elrettentő erő helyreállítása. Az új szakasz stratégiai célja, hogy a határövezetből kimenekített lakosság visszaköltözhessen lakhelyére. "A Hezbollah meg fogja fizetni tettei árát"- szögezte le.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma az iskolában: ételmérgezés kapott több tucat gyermek az ebédtől Romániában hetven gyermek és két felnőtt szorult orvosi ellátásra csütörtökön Mehedinti megyében, az iskolában kapott ebédtől lehettek rosszul.
- Sokkoló felvétel a Duna komáromi tetőzéséről, nincsenek szavak Brutális pusztítást végez az árvíz.
- Óriási a baj: összeomlott az elektromos autók piaca, brutálisan bezuhantak az eladások Jelentősen, az előző évihez képest 18,3 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma augusztusban az Európai Unióban és ezen belül nagymértékben visszaesett az elektromos autók részaránya az európai autóipari ágazat szakmai képviseleti szervezete, az ACEA csütörtöki jelentése szerint.
- Brutális a helyzet Ausztriában, bemondták, mennyi ideig fog tartani a károk helyrehozása Évekig fog tartani a jelenlegi áradások okozta károk helyreállítása Ausztriában - közölte csütörtökön Alsó-Ausztria tartomány kormányának elnöke.