Izrael beleegyezett, hogy szeptember három napig szüneteltessék a harcokat a Gázai övezetben addig, amíg minden kisgyermek megkapja a gyermekbénulás elleni védőoltást.
Rik Peeperkorn, a WHO ciszjordániai és gázai képviselője csütörtökön arról számolt be, hogy a harcok szüneteltetése szeptember elsején kezdődik és háromnapos szakaszokra oszlik majd. Mint mondta, különböző területekre bontva lép életbe a fegyverletétel: először Közép-Gázában, majd Dél-Gázában, végül pedig Észak-Gázában állnak le a harcok három-három napra.
Egy izraeli tisztségviselő szintén megerősítette a CNN-nek, hogy szeptember elsején indul az oltási kampány a gázai övezetben. Az oltási kampány minden fázisa várhatóan hét órát vesz majd igénybe, ezen időintervallumban pedig gond nélkül beszállíthatják és szétoszthatják őket a területen, mert a harcok addig állni fognak. A Gogat, a Gázába irányuló segélyekért felelős izraeli szervezet még nem válaszolt a lap megkeresésére a további információkkal kapcsolatban.
Basem Naim, a Hamász helyi tisztségviselője úgy fogalmazott: a szervezet üdvözölte a szünetet az oltási kampány érdekében, és ígéretet tett arra is, hogy mindenben együtt fognak működni a nemzetközi szervezetekkel. "Készek vagyunk együtt működni a nemzetközi szervezetekkel a zavartalan oltási kampány érdekében" – mondta. Nagyjából egy héttel ezelőtt járta be a világsajtót a hír, hogy 25 év után először regisztráltak újra gyermekbénulásos esetet a gázai övezetben. A betegség rendkívül fertőző, jellemzően szennyezett vízzel terjed. Főleg az öt év alattiakat érinti, bénulást, akár halált is okozhat.
Rik Peeperkorn arra figyelmeztetett, három nap lehet hogy nem lesz elegendő a kampány kivitelezéséhez, de mint mondta, abban állapodtak meg, hogy ha szükséges, zónánként meghosszabbítják a szünetet annyival, amennyi szükséges. Hozzátette, hogy az oltások két körösek lesznek, közte négy hét szünettel. A vírus megjelenése, amelyet a fejlett világ nagy részén már sikeresen felszámoltak, egyértelműen jelzi, hogy milyen állapotok uralkodnak a gázai övezetben. A lakosság nagy része a háború kezdete óta nem jut elegendő élelemhez, orvosi ellátáshoz vagy tiszta ivóvízhez.
Az oltási kampány célja, hogy 640 ezer tíz év alatti gyermeket oltsanak be kettő adag gyermekbénulás ellni vakcinával. Több mint egy millió vakcina már mgérkezett az övezetbe – jelentette a WHO helyi képviselője. A gyermekbénulás egy súlyos betegség, ami leginkább az öt éven aluli gyermekeket érinti: visszafordíthatatlan bénulást, de akár halált is okozhat. Nincs rá gyógymód, egyedül a megelőzés segíthet. A Túszcsaládok fóruma, amely az elrabolt és azóta is fogvatartott túszok hazahozatalát követeli, arra kérte a WHO-t és az ENSZ-t, hogy a gázai övezetben fogvatartott túszokat is vonják be az oltási kampányba és minden más egészségügyi beavatkozásba is.
Egy amerikai tisztségviselő azt mondta a CNN-nek, hogy Antony Blinken külügyminiszter az elmúlt időszakban komolyabb nyomást gyakorolt Benjamin Netanhaju izraeli miniszterelnökre, aki végül beleegyezett, hogy együttműködik az Egyesült Államokkal a harcok szüneteltetése érdekében.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló felvétel a Duna komáromi tetőzéséről, nincsenek szavak Brutális pusztítást végez az árvíz.
- Óriási a baj: összeomlott az elektromos autók piaca, brutálisan bezuhantak az eladások Jelentősen, az előző évihez képest 18,3 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma augusztusban az Európai Unióban és ezen belül nagymértékben visszaesett az elektromos autók részaránya az európai autóipari ágazat szakmai képviseleti szervezete, az ACEA csütörtöki jelentése szerint.
- Brutális a helyzet Ausztriában, bemondták, mennyi ideig fog tartani a károk helyrehozása Évekig fog tartani a jelenlegi áradások okozta károk helyreállítása Ausztriában - közölte csütörtökön Alsó-Ausztria tartomány kormányának elnöke.
- Brutális támadás érte Donald Trumpot A republikánus elnökjelölt titkos kampányiratait juttatták el hackerek a demokraták választási csapatához – tudatta a Szövetségi Nyomozó Iroda és a Nemzeti Hírszerzés közleményben.