Hirdetés

Közel két és fél millió diák nem tér vissza az iskolába Izraelben

Virág Sára portré Virág Sára

Gyakorlatilag néhány órán belül kezdetét venné az őszi tanév, több millió izraeli diák jövője azonban még mindig bizonytalan, mert a tanáraik hatalmas sztrájkot terveznek az iskolakezdésre. 

A közelgő tanársztrájk miatt nagyjából 2,4 millió diák oktatásának a jövője vált kétségessé. A bérviták miatt életbe lépő sztrájk következtében számtalan diák találhatja magát abban a helyzetben, hogy nem tud iskolába menni. Egyetlen középiskola sem fogja kinyitni a kapuit szeptember elsején, vasárnap, az órákat pedig felfüggesztik – jelentette be szombaton késő este a tanárok szövetsége. 

A középiskolai tanárok szövetségének elnöke, Ran Erez hivatalosan is sztrájkot hirdetett szeptember elsejére, miután a tanárok bérrendezéséről és a szerződésekről szóló viták nem vezettek sehova. Mielőtt hivatalosan is bejelentették volna a sztrájkot, még sort kerítettek egy találkozóra Haim Bibasz, a helyi hatóságok elnöke, Joav Kisch oktatási miniszter és Ran Erez részvételével, hátha sikerül dűlőre jutni – írja a Jeruselem Post

Bezalel Smotrich pénzügyminiszter ugyanakkor azzal vádolta meg Erezt, hogy hatalmi játékokat játszik, és felszólította a tanárokat, hogy ne folytassák a sztrájkot. Eredetileg nagyjából 2,4 millió diák tért volna vissza az iskolába vasárnap a nyári szünet leteltével, így azonban a legtöbb középiskolás otthon fog maradni. Az izraeli tanárszövetség közlése szerint egyes északi és déli régiók oktatási intézményei mentesülnek a sztrájk alól a gázai háború és a Hezbollah támadásai miatt. 

Délen a Sdot Negev, Sha'ar HaNegev, Sderot, Ofakim, Netivot, Merhavim és Eshkol körzetek intézményei mentesülnek a sztrájk alól, északon pedig a Kabri és Majdal Shams kibucok, a Nyugat-Galileai Középiskola és a Nofey Golan Középiskola iskolái nem vesznek részt a sztrájkban. A pedagógusok szakszervezete szerint már hetek óta zátonyra futott az oktatási és pénzügyminisztériummal folytatott tárgyalássorozat, amelyen a pedagógusok visszamenőlegesen is béremelést és egyéb juttatásokat követeltek. A kérdésben tavaly év elején már majdnem sikerült megegyezni, de aztán a Hamász október hetedikén indított támadása miatt elnapolták a kérdést. 

A szakszervezet kollektív bérmegállapodást is szeretett volna, a kormány azonban a költségvetési hiányra hivatkozva csak egyéni szerződéseket kínálna a tanároknak. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés