A Corvinus kutatója teljesítményalapú nyugdíjmodellt dolgozott ki.

A Budapesti Corvinus Egyetem közgazdásza, Banyár József a német nyugdíjrendszert alapul véve egy teljesen új módszert dolgozott ki. A közgazdász az egészet egy pontrendszerre építené.
A gyermekvállalásért például külön pontok járnának. Németországban a gyermek első 3 évében 1-1 nyugdíjpont jár, majd a 10. évig évi 1/3 pontot, de maximum 3 gyermek után - írja az Infostart.
A kutató szerint érdemes lenne a nőkre és férfiakra nézve egységes korhatárt megszabni.
Fontosnak tartja, hogy a németeknél stabilak a járulékkulcsok, nincsenek egyszeri külön juttatások, így a napi politikának nincs ráhatása a rendszerre.
„A reform lényegében nem igényelne a jelenleginél több forrást a nyugdíjakba, hiszen az automatikus kiegyenlítő mechanizmus bevezetését úgy is értelmezhetjük, mint a fizetendő nyugdíj össztömeg GDP-arányos befagyasztását. Ráadásul az is része a javaslataimnak, hogy különítsük el a többi tételtől a nyugdíjkasszát, és tegyük azt önfenntartóvá” – hangsúlyozza Banyár József.
Kapcsolódó cikkek
- Ide-oda mozog a forint! Nézzék, mennyit ér most a pénzünk Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
- Súlyos figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút, rengeteg autós lehet veszélyben A legfrissebb előrejelzések alapján szombat délelőtt ismét havazásba vált át a csapadék, ezúttal Magyarország északnyugati területein - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.
- Orbán Viktor: "Megpróbáltuk, és sikerült is" A kormány csupa lehetetlen dologra vállalkozott 2010-ben, mégis sikerrel járt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) pénteki budapesti rendezvényén.
- Durva baleset történt az M1-esen, gigadugó alakult ki a sztrádán Aki csak teheti, az kerüljön.